2025. július 22.
Fradisták repítették vb-döntőbe a férfi válogatottat
Az olimpiai bajnok szerbek elleni 19-18-as győzelemmel világbajnoki döntőbe jutott a magyar vízilabda csapat.

„Nem csak egy győztes negyeddöntőért jöttünk, ennél komolyabb céljaink vannak” – mondta a címvédő horvátok kiejtése után Manhercz Krisztián, aki egyértelműen az aranyéremért utazott Szingapúrba, ahol a magyar válogatottnak egyáltalán nincs könnyű útja a végső sikerig, hiszen a világbajnok után az olimpiai bajnokot kellett legyőzni a fináléba jutásért.

BL-GYŐZTESEINK ADTAK LENDÜLETET

A nyolc FTC-játékossal felálló magyarok parádés támadójátékkal kezdtek, aminek köszönhetően Vámos, Manhercz és Nagy Ákos góljával, valamint Fekete duplájával öt perc után már 5-2-re vezetettünk. Villant a másik oldalon Dusan Mandics is, de a vb-újonc balkezesünk, Nagy Ákos elképesztően pimasz mozdulattal, nullszögből lőtt a kapuba.

Az FTC balkezes tehetsége, Nagy Ákos szenzációsan játszott a vb-elődöntőben

6-3 után viszont összekapták magukat a szerbek, és korábbi játékosunk, Nikola Jaksics találatával 8-7-nél már náluk volt az előny. Hogy ne így érjen véget az első félidő, arról Manhercz gondoskodott, aki egyenlített még 8-8-ra. Később kiderült, hogy lélektanilag is fontos volt, hogy ne engedjük előnyben menni a nagyszünetre az olimpiai bajnokot.

NÉGYRE NÖVELTÜK AZ ELŐNYT!

Fekete, Burián és Angyal szerzett gólt, de riválisunk nem akart leszakadni, aztán mégis jött az áttörés. Nagy Ákos tűpontos passza után Manhercz bombázott a sarokba (12-10), majd csapatkapitányunk ötméteresből is betalált (13-11).

Manhercz köszöni meg a passzt Nagy Ákosnak

Manó után Fekete is már a negyedik gólját lőtte, majd a torna egyik nagy felfedezettjének tartott Nagy Ákos 16-12-re alakította az állást a harmadik negyed végén.

HIÁBA JÖTTEK A MANDICS-GÓLOK

Szerb világklasszisunk megszerezte ötödik találatát is, az utolsót látványos csavarból, de sokáig nem találtak fogást Varga Zsolt csapatán. Aztán kicsit elfáradt a magyar válogatott, ezt pedig kihasználva 18-17-re feljött riválisunk, és drámai hajrá következett.

Vigvári Vendel megtörte ellenfelünk lendületét (19-17), és ugyan még 25 másodperccel a vége előtt zárkózott ellenfelünk, az utolsó pillanatokban nem engedtük ki kezünkből a sikert!

VILÁGBAJNOKI DÖNTŐBE JUTOTT A MAGYAR FÉRFI VÁLOGATOTT!

Története tizenkettedik világbajnoki döntőjére készülhet a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely eddig négyszer szerzett aranyat – 1973-ban Belgrádban, 2003-ban és 2013-ban Barcelonában, 2023-ban pedig Fukuokában. Reméljük, hogy ehhez a listához csatlakozik Szingapúr.

GÖRÖG-DRÁMA, SPANYOL TOVÁBBJUTÁS

A másik ágon heroikus utolsó perceket hozott az elődöntő! Bár a spanyolok sokáig irányítottak, Sztilianosz Argiropuloszék felálltak a második félidőben 6-3-as hátrányból, majd fordítani is tudtak 7-6-ra. A Világkupa-győztes spanyolok azonban a sírból hozták vissza a továbbjutást, ugyanis Munarriz egy tizedmásodperccel a vége előtt egyenlített, az ötméterespárbajt pedig megnyerték. A meccs után a vb-döntőbe jutó Miguel De Toro vigasztalta fradis csapattársát.

Az FTC ügyvezető alelnöke, Nyíri Zoltán a helyszínen szurkolt a válogatottnak

MAGYAR-SPANYOL VB-DÖNTŐ CSÜTÖRTÖKÖN 15.35-TŐL!

Legutóbb 2020-ban játszott ez a két válogatott döntőt nagy eseményen, akkor a budapesti Európa-bajnokságon ötméterespárbajban győzött az akkor még Märcz Tamás irányította magyar csapat. Az pedig 20 év után fordul elő ismét, hogy mind a két válogatottunk bejutott a világbajnokság döntőjébe. 2005-ben Montreálban a női csapat aranyérmet nyert, míg a férfiak ezüsttel zárták a tornát. Szingapúrban viszont történelmet írhatnak pólósaink, ha mind a két szakágban nyernének.

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG | SZINGAPÚR 2025

Férfi vízilabda, Elődöntő – 2025. július 22., kedd 15:35 (magyar idő szerint)

SZERBIA - MAGYARORSZÁG 18-19 (3-6, 5-2, 4-8, 6-3)

Gólszerzőink: FEKETE 4, MANHERCZ 4, NAGY ÁKOS 3, Angyal 2, Burián 2, VÁMOS, VIGVÁRI VENDEL, Kovács, Vigvári Vince 1-1

Cikkajánló

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

Molnár Eriket kölcsönadtuk a Jug Dubrovniknak

A sérüléséből felépülő kétszeres BL-győztes vízilabdázó egy év múlva visszatérhet az FTC-Telekom csapatához.

Hét FTC-játékos került be a Szuperdöntős magyar keretbe

Két ezüstérem után Világkupát nyerne Sydney-ben a magyar férfi vízilabda-válogatott.

Tornagyőzelemmel hangoltunk a VK-szuperdöntőre

Georgia ellen is győzött a férfi pólóválogatott, és behúzta a fradistákkal teli csapat az OTP-kupát.

Manhercz vezetésével vertük a szerbeket

A magyar férfi vízilabda-válogatott 17-13-as győzelmet aratott Szerbia ellen az OTP-kupa második mérkőzésén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin