2024. május 13.
FTC-Vasas döntő lesz a bajnokságban
A Hajós Alfréd Sportuszodában rendezik férfi pólósaink párharcát, melynek első meccse május 18-án lesz.

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata arra készül, hogy sorozatban harmadszor megnyerje a magyar bajnokságot, ehhez pedig sikerrel kell vennie a két győzelemig tartó finálét. Nyéki Balázs együttese múlt hét csütörtökön biztosította helyét a döntőben, amikor esélyt sem adva az OSC-nek 19-10-re nyert. Több meccsre nem is volt szükség, hiszen a szezon korábbi szakaszában mindkét találkozót sikerrel vettük az újbudaiak ellen.

Az elődöntő másik ágán viszont nagy küzdelem zajlott a Vasas és a BVSC között, ugyanis 3-3-ról indult a párharc. Az első meccsen 14-11-re nyertek az angyalföldiek, majd a zuglóiak egyenlítettek összesítésben 14-12-es sikerükkel. A mindent eldöntő vasárnapi meccsen a piros-kékek diadalmaskodtak 14-9-re, ezzel pedig 12 év után jutottak be ismét a fináléba.

A Magyar Kupa után tehát a bajnokságban is ez a két együttes harcol majd a trófeáért, és a helyszín is a Hajós Alfréd Sportuszoda lesz, hiszen a szövetség és a csapatok úgy határoztak közösen, hogy kiviszek a döntőt a Margitszigetre. A Fradi egyébként mind a három Vasas elleni meccsét megnyerte a szezonban, a kupadöntőben aratott 11-6-os siker után az OB I-ben előbb 14-10-re, majd 15-12-re nyertünk.

JEGYEK KAPHATÓK ELŐVÉTELBEN!

Május 14-én, vagyis kedden indul a jegyértékesítés, de kizárólag a döntő első, május 18-i mérkőzésére, mivel a második találkozó házigazdája a Vasas. A belépőket 3000 forintos darabáron lehet megvásárolni az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban, a Vajda Péter utcai sorompós porta mellett található Fradi Shop konténerben keddtől péntekig 14.00 és 19.00 között. Csak készpénzes fizetés lehetséges! A meccsnapon már csak a helyszínen lehet jegyet váltani kezdés előtt egy órával. Természetesen erre az eseményre is érvényes a 2023/24-es szezonra szóló vízilabda szurkolói és VIP-bérlet.

Ráadásul igazi vízilabda ünnep lesz ezen a hétvégén, mivel május 17-e és 19-e között az FTC rendezi a fiú ifjúsági Final8-t küzdelmeit a Hajósban, míg ugyanebben az időpontban a leány serdülő nyolcas döntőt az UVSE és KSI szervezésében a Széchy uszodában bonyolítják le.

Cikkajánló

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

„Úgy küzdünk a bronzért, mintha BL-döntőt játszanánk”

Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!

Címet már nem tudunk védeni, de megküzdünk a bronzért

Férfi pólósaink a Barceloneta elleni vereség után az Olympiakosszal csapnak össze a BL-bronzéremért Máltán.

„A címvédésről álmodtunk, de a bronzot kell megnyerni.”

Nagyon csalódottan nyilatkozott Fekete Gergő és Nyéki Balázs az elvesztett BL-elődöntő után – VIDEÓ!

Nem lesz címvédés, alul maradtunk az elődöntőben

Végletekig szoros mérkőzés után ötméteresekkel kikaptak férfi pólósaink a Bajnokok Ligája Final Fourban.

A női csapatunk után a férfiak is BL-döntőbe jutnának

A címvédő FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a Barceloneta ellen küzd meg a csütörtöki elődöntőben Máltán.

„Pozitív energiákat hoz ki belőlünk a két BL-győzelem!”

Nyéki Balázs szerint segíthet a vízilabdacsapatának az ismerős medence, ahol már két trófeát nyertek – VIDEÓ!

Fontos szurkolói információk a máltai Final Fourra

Vészhelyzeti telefonszámok és tudnivalók a vízilabda BL négyes döntőjére utazó magyar szurkolóknak!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin