Bivalyerős kerettel utazott el Pécsre, a bajnoki alapszakasz második mérkőzésére az FTC-Telekom, amelyben például először játszott együtt a két balkezes bombázó, Dusan Mandics és Vámos Márton. Szüksége is volt a meccsrutinra csapatunknak, ugyanis szombaton az európai Szuperkupáért küzdünk a Komjádiban úgy, hogy eddig egyetlen tétmeccse volt a címvédőnek. Két perc elteltével Nyéki Balázs együttese szerzett vezetést Miguel De Toro révén, akinek ez volt első gólja új csapatában. Ezt még kiegyenlítették a hazaiak, de 1-1 után sorrendben Vismeg, Di Somma és Mandics találataival folyamatosan léptünk el (4-1).
A két év légióskodás után visszatérő Vámos Márton 851 nap után játszott ismét a Fradiban. Világbajnokunk lőtte a 6. és a 10. gólunkat a meccsen, közben pedig mindössze egyszer tudtak betalálni a hazaiak Vogel Soma kapujába, így másfél negyed után 10-3 volt a javunkra. Szerda este mind a három balkezest bevetette vezetőedzőnk, Nagy Ákos pedig ezúttal is lendületesen vízilabdázott. Lehetőséget kapott két utánpótlásjátékosunk is, Paján Bátor és Lugosi Csongor pedig egy-egy góllal járult hozzá a magabiztos vezetéshez (12-3). A pécsiek harmadik találata után összeállt a védekezésünk, hiszen 6-3 után zsinórban nyolc gólt lőve már a meccs felénél tekintélyes volt a két csapat közti különbség.
14-3-ról indult tehát a harmadik negyed, amelynek elején háromszor is kihagyott hátul a koncentrációnk, így betaláltak a félidőben beálló Szakonyi Dánielnek. Elől viszont nem lassítottunk és gördülékenyen vezette támadásait a Fradi, szépen járt a labda Mandics, Vámos, De Toro útvonalon, melynek végén a spanyol világbajnok emelkedett a magasba és vágta be centerből (15-4). A negyed utolsó perceiben Mandics, Vámos és Nagy Ákos ismét villant, így 18-6 volt a javunkra nyolc perccel a vége előtt.
A 21. gólunkat Jansik Szilárd vágta be egy gyors kontratámadás végén, ami azt jelentette, hogy minden mezőnyjátékos eredményes tudott lenni Pécsett. Az FTC végül 25-9-re nyert, így könnyed győzelemmel melegítettünk tehát az európai Szuperkupa-döntőre, melyet szombaton 20 órától játszunk az Euro Kupa-címvédő Jug Dubrovnik ellen a Komjádiban.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 2. forduló, 2024.10.02., kedd 19:00
Pécs, Abay Nemes Oszkár Sportuszoda
PVSK-MECSEK FÜSZÉRT – FTC-TELEKOM WATERPOLO 9-25 (3-6, 0-8, 3-4, 3-7)
Gólszerzőink: Vámos 4, Mandics 3, Nagy Ákos 3, De Toro 2, Di Somma 2, Fekete 2, Varga V. 2, Vigvári 2, Vismeg 2, Jansik, Lugosi, Paján,1-1
Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.
Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.
Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!
Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.
Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.
Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.
Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.