Folytatódott a héten is a kemény munka a Népligetben, ezen pedig az a tény sem könnyített, hogy 48 órán belül a második mérkőzését játszotta csapatunk. Ezúttal is több fiatalnak szavazott bizalmat Nyéki Balázs vezetőedzőnk, de annyi változás történt a szerdai KSI ellen 17-11-re megnyert meccshez képest, hogy Sztilianosz Argiropulosz-Kanakakisz és Fekete Gergő is vízbe ugrott a Szentes ellen. De a lelátón is volt világbajnok klasszis, ugyanis Varga Dénes, Vogel Soma és Dusan Mandics is megtekintette csapattársait.
Nagy Ádám és Danyiil Merkulov góljaival sikerült vezetéshez jutnunk, ugyanakkor a csongrádiak 3-2-re szépítettek, majd Szabó Bence találatára is tudtak válaszolni, így a második negyed közepén szorosnak mondható 4-3-as eredményt mutatott az eredményjelző. Ezen a mérkőzésen viszont ez volt a Szentes utolsó örömforrása, hiszen hátul szinte áthatolhatatlanok voltunk, Szakonyi Dániel még kettős emberhátrányban is hárítani tudott. Támadásban pedig Nagy Ádám kétszer, Nagy Ákos és Vigvári Vendel egyszer-egyszer talált be, ezzel pedig 8-3-ra sikerült ellépnünk a meccs feléhez érve.
Láthatóan sikerült felráznia Nyékinek a társaságot, hiszen a szakember elégedetlen volt a KSI ellen mutatott játékot látva. Védekezésben és támadásban is sikerült javulni a két nappal ezelőttihez képest, hiszen 4-3 után jött egy 6-0-s sorozat, mely alatt közel kilenc percig nem tudtak a vendégek betalálni a Fradi kapujába. Ezt a gólcsendet is csak ötméteresből sikerült megtörniük (10-4). Egy pillanatra sem lassított a címvédő, amelyben Nagy Ádám és Nagy Ákos látványos bombákat lőtt, míg Vigvári egy rendkívül pimasz találatot jegyzett az alapvonaltól, amikor egy kipattanót nem a mezőnybe passzolt, hanem a kapuba. Az utolsó negyedben a Szakonyi helyett beálló Balla Ferenc is bravúrokat mutatott be emberhátrányban, így 20-6-ra megnyerte a mérkőzést a Ferencváros.
A csapat vasárnap Dubrovnik felé veszi az irányt, ahol a négynapos edzőtábor során a házigazda és szintén BL-résztvevő Juggal gyakorol majd az FTC. Nyéki Balázs együttese a jövő hétvégén a bajnokság folytatásában a Kaposvár otthonába látogat, majd szeptember 27-én megkezdi a Bajnokok Ligája idei szezonját is, amelynek első fordulójában a Jadran Herceg Novit látja vendégül a Komjádi uszodában.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I.
Alapszakasz 2. forduló – 2023. szeptember 15., péntek 20:00
Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO-SZENTES 20-6 (3-2, 5-1, 6-1, 6-2)
Gólszerzőink: Nagy Ádám 5, Nagy Ákos 4, Vigvári 3, Merkulov 3, Varga V. 2, Fekete, Szabó, Damonte 1-1
Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.
Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.
Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!
Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.
Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.
Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.
Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.