2025. február 1.
Győzelemmel hangoltunk a BL-re
Fekete Gergő vezérletével 13-6-ra nyert az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata az UVSE ellen a bajnokságban.

Rekordokat döntöget férfi vízilabdacsapatunk, amely a Debrecen elleni meccset a szezon eddigi leggólerősebb játékával, egy híján harminc góllal nyerte meg, míg a Pécs ellen az idény legnagyobb különbségével, 26 góllal múlta felül ellenfelét.

Nyéki Balázs együttese már teljes gőzerővel a szerdai Barceloneta elleni BL-csúcsrangadóra készülve, erős kerettel ugrott vízbe szombaton az UVSE csapatával szemben. Az előző bajnokiktól eltérően már kevésbe parádéztak a mieink, de ezúttal sem hagyták cserben szurkolóikat a zöld-fehérek. Nagy Ákos gólpasszok, Dusan Mandics bombák, Vogel Soma védések csak, hogy egy párat említsünk a hosszú listáról. Ez a nap azonban Fekete Gergőé volt, aki már a negyedik gólját is megszerezte a második negyed végén, összesen ötöt szerzett, ezzel a legeredményesebb játékosa lett a mérkőzésnek. 11-4-es ferencvárosi vezetéssel következhetett a térfélcsere. 

A címvédő játéka pontatlan lett a mérkőzés második felében, és próbálkoztak becsülettel Vámos Mártonék, mindössze két gólt szereztek két negyed alatt. A hibák ellenére azonban tartotta magabiztos vezetését a Fradi, így végül 13-6-ra megnyerte az UVSE elleni meccset az E.ON férfi OB I tizenhatodik fordulójában.

A legjobb játékára jövőhét szerdán lesz nagyon nagy szüksége Nyéki Balázs együttesének, hiszen a nagy rivális Barceloneta ellen fog Bajnokok Ligája-döntőnek is beillő csatát vívni.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 16. forduló, 2025. február 1., szombat 11:30

Budapest, Császár-Komjádi Béla Sportuszoda

UVSE – FTC-TELEKOM WATERPOLO 6-13 (2-6, 2-5, 1-1, 1-1)

Gólszerzőink: Fekete 5, Mandics 2, Nagy Ákos 2, Di Somma, Jansik, Manhercz, Vismeg 1-1 

Cikkajánló

A kártya megmondta: pólósainkra milliárdok várnak!

Manhercz Krisztián és Vogel Soma hamarosan akár vissza is vonulhat - VIDEÓ!

Szurkoljunk Máltán a Fradi BL-győzelméért

Már elérhetők a jegyek a klubvízilabda idény csúcseseményére, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.

11 nap, 6 meccs – íme a pólós bajnoki döntő menetrendje

Az FTC-Telekom női és férfi csapata akár együtt ünnepelhet bajnoki címet május 31-én a Komjádiban.

A máltai Final Four a zsebben: "Most jön a tét"

Nyéki Balázs és Vigvári Vendel is boldogan értékelt a Hannover elleni BL-siker után - VIDEÓ!

FTC-Telekom: Irány a máltai Final Four!

A Hannover elleni 17-8-as győzelemmel jutottunk be a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

Elhunyt egykori KEK-győztes vízilabdázónk, Haufe Tamás

Néhai játékosunk magyar bajnoki címet és Szuperkupát is nyert a Ferencvárossal.

A hetedik helyet szereztük meg a gyermek bajnokságban

Nagy Sándor csapata két vereség után, egy drámai csatában nyert mérkőzéssel zárta az egri nyolcas döntőt.

Vérre menő edzőmeccs férfi pólósainknál

A Hannover elleni mérkőzésen bebiztosíthatja helyét a Bajnokok Ligája négyes döntőjében az FTC-Telekom.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin