2021. május 4.
Harc a döntőért, kezdődik az elődöntő!
Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata szerdán ismét idegenben az OSC csapata ellen mérkőzik.

A decemberi hazai kudarc után az alapszakasz utolsó fordulójában is vereséget szenvedtünk az OSC-től vasárnap, így elveszítettük a második helyet és a pozícióval járó pályaelőnyt az elődöntőre.

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata szerdán ismét az OSC ellen játszik a Nyéki Imre uszodában. A két csapat az alapszakaszban elért egymás elleni eredményeket hozza magával, mivel mindkétszer vereséget szenvedtünk az újbudaiaktól, nulla ponttal kezdjük a párharcot. Varga Zsolt együttese nehéz, de nem lehetetlen helyzetből készül egymás után három sikerre, mert csak így érheti el a bajnokság döntőjét, hiszen az ellenfél hat ponttal indul.

A párharc tehát 6-0-ás újbudai vezetésről kezdődik és az egyik fél 7. pontjáig tart. Akkor, ha az FTC két találkozót meg tud nyerni, a harmadik mérkőzésen pedig döntetlen eredmény születik, a rendes játékidő után egyből büntetőpárbaj következik, melynek győztese bejut a döntőbe.

A másik ágon Szolnok-BVSC párharcot rendeznek, az állás 4-1 a szolnoki csapat javára.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Elődöntő I. mérkőzés
2021.05.05., szerda 19:30
Budapest, Nyéki Imre Uszoda

OSC-FTC-Telekom Waterpolo

A párharc állása: 6-0 - az OSC javára

Zárt kapu

Élő közvetítés az OSC YouTube oldalán

Cikkajánló

Nem sikerült továbbjutni a spanyolok ellen

13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.

Lehetséges ellenfeleinket sorsolták a BL-ben

Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.

A Vasas ellen kezdi pólócsapatunk az új bajnoki idényt

A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.

Nagy csatában szereztünk ezüstérmet a Világkupán

15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin