2019. június 14.
Háromgólos hátrány a döntőben
Kikapott a döntő első meccsén az FTC fiú serdülőcsapata, de a szombati visszavágón ledolgozhatja hátrányát!

Elképesztő hangulat, szinte telt ház fogadta a csapatokat a Népligeti uszodában a fiú serdülő bajnokság döntőjének első meccsén. Jó volt látni, hogy ilyen sokan kilátogattak, hogy buzdítsák a Fradi fiataljait, akik keményen edzettek azért, hogy idáig eljussanak. Várkonyi Ádám találatával a hazaiak szereztek vezetést, ám sajnos ez volt az utolsó alkalom ezen az estén, hogy nálunk volt az előny. A vendég KSI 2-1-re fordított, de az első negyedben még egyenlíteni tudtunk 3-3-ra Nyíri Balázs és Böröczky Marcell góljával.

A második negyed viszont borzalmasan alakult, hiszen az alapszakasz-győztes sorozatban négyszer is betalált Gyapjas Brendon kapujába, így ellépett 7-3-ra. Már ez is épp elég lett volna csapatunknak, ám nem sokkal később még tetézte a bajt, hogy elvesztette egyik legjobbját. Szabó Bence ugyanis 10 perc alatt összeszedte harmadik hibáját is, így nem folytathatta a meccset. A játékrészt Vass Benedek értékesített ötméteresével zártuk (4-7).

A nagyszünetben kicsit felrázta a társaságot az FTC edzője Nyéki Balázs, ennek köszönhetően pedig feljöttünk 7-6-ra Várkonyi és Klár révén. Ekkor labdánk volt az egyenlítéshez, de nem tudtunk élni vele, ez pedig mint később kiderült, végzetes lett. A KSI 8-7 után még tovább növelte a két csapat közti különbséget, aminek a vége 12-9-es vendég győzelem lett. Sajnos Böröczky Marcell válla megsérült a mérkőzésen, így innen is mielőbbi gyógyulást kívánunk neki!

Összességében elmondható, hogy a második játékrész döntötte el a finálé első felvonását, mely után háromgólos hátrányba kerültünk a visszavágóra. Az viszont bizakodásra adhat okot, hogy győztük már le őket három góllal az idei szezonban. Folytatás szombaton, a Margitszigeten 16 órától!

Hajrá, Fradi!

BENU Fiú Serdülő Országos Bajnokság

Döntő, 1. mérkőzés, 2019.06.14., péntek

FTC-MVM Sportközpont, Népligeti uszoda

FTC-Telekom Waterpolo – KSI 9-12 (3-3, 1-4, 3-2, 2-3)

Gólszerzőink: Várkonyi 3, Klár, Vass, Zetkó, Spitz, Nyíri, Böröczky 1-1

Visszavágó: szombaton 16 órakor a Margitszigeten

Cikkajánló

Már lehet jegyet venni a máltai Final Fourra

Az FTC már biztosan ott lesz a klubvízilabda csúcseseményén, a Bajnokok Ligája négyes döntőjében.

Elhunyt Juhász Károly

Vízilabdacsapatunk egykori másodedzőjét gyászoljuk.

Ez ám az ajándék: „Ma a csillagok is a Fradinak álltak”

Férfi vízilabdázóink végletekig kiélezett meccsen nyertek a BL-ben és bejutottak a Final4-ba – VIDEÓ

Bejutottunk a FINAL FOURBA!!!

A klub 125. születésnapján óriási csatában nyert az FTC férfi vízilabdacsapata a Brescia ellen.

A továbbjutásért küzdünk a klub 125. születésnapján

Az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a Brescia elleni győzelemmel akár be is juthat a BL négyes döntőjébe.

Kitelepülés: Vízilabdás BL-élmény a Fradi Shoppal

Számos népszerű FTC-termék közül lehet válogatni a Fradi Shop kitelepülésén.

Elvették szezonbeli veretlenségünket

Hiába küzdött az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata, kikapott az Olympiakosz otthonában a BL-ben.

Harc az athéni katlanban

Akár már kedd este bejuthat a BL Final Fourba az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata az Olympiakosz ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin