Az U20-as férfi válogatott a spanyolok elleni vereségnek köszönhetően a helyosztók küzdelmeiben volt érdekelt a várnai Európa-bajnokságon. Az első mérkőzést 17-10-es magabiztos sikerrel behúzta Dabrowski Norbert csapata a görögök ellen, így Szerbia ellen az ötödik hely megszerzése volt a cél. Mind az öt FTC-játékos – Bella Csanád, Haverkampf Bence, Jámbor Csaba, Lugosi Csongor és Paján Bátor – szerepet kapott a mérkőzésen.
Nehezen indult a rangadó, amelyen a szerbek vezetést szereztek, majd 3-1-re meg is léptek. Sorozatban három góllal sikerült fordítanunk, Bella az első negyed végét jelző dudaszó pillanatában módosította 4-3-ra az állást. Ezután sokáig csak követni tudtuk ellenfelünket, de a nagyszünet előtt ismét mi találtunk be, így 8-7-tel mentünk a pihenőre.
DRÁMA A KÖBÖN!
A továbbiakban is fej fej mellett haladt a két csapat, jobbára mi szereztünk vezetést, először pedig 12-10-nél mentünk két góllal a csapatkapitány Balogh Botond ötödik találatának köszönhetően. 14-11-nél úgy érezhettük, hogy megvan a meccs, de a szerbek nem adták fel, és egy találatra zárkóztak, majd az utolsó másodpercben egyenlítettek, ezzel szétlövésre mentve a párharcot.
Négy-négy lövésig hibátlan volt a két csapat, majd mindkét ötödik próbálkozó rontott. A hirtelen halálban azonban a hetedik szerb ötméteres kimaradt, Paján pedig a másodikját is belőtte, így a párbajt 6-5-re nyerve, 20-19-es végeredménnyel megszereztük az ötödik helyet az Európa-bajnokságon.
FÉRFI U20-AS VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, VÁRNA
5-6. helyért, 2026. augusztus 16., vasárnap 15:15 - magyar idő szerint
MAGYARORSZÁG–SZERBIA 20–19 (4–3, 4–4, 3–3, 3–4) – ötméteresekkel 6–5
Gólszerzőink: Balogh 6, Benedek 3, Monostori 2, Bella, Simon, Tóth 1-1
Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.
Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.
Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.
Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.
Férfi pólósaink 18–15-re legyőzték az olasz bajnokot, ezzel megnyerték a Fekete-tengeri Kupát.