2021. november 5.
Hétből hét: sima siker a Miskolc ellen is
Hétgólos első negyed után meglett a hetedik győzelem is a bajnokságban, és Pohl Zoltán is visszatért.

A Miskolccal zártuk a két Bajnokok Ligája-rangadó közé ékelt három OB1-es meccsel megpakolt szakaszt, amely során a szakvezetőség forgatta a keretet, hogy a lehető legfrissebben érkezzen majd a Radnicski Kragujevac elleni keddi mérkőzésre, de közben gyűljenek a bajnoki pontok is.

Ezúttal is hiányzott Német Toni, ugyanakkor visszatérhetett a csapatba Pohl Zoltán – aki a sérülését megelőzően az első két bajnokin játszott csupán, még szeptember közepén –, és játékra jelentkezett Varga Dénes is. A kapuban az előző két fordulóban Szakonyi Dániel kezdett, most azonban felváltotta Vogel Soma.

Mindezek után a fiúk átrobogtak a Miskolcon az elején, meg sem álltak a 7–0-s részeredményig, amivel az első negyed finisére el is dőlt a meccs. Csakis az lehetett a kérdés, hogy mekkora lesz a különbség a végére, illetve, hogy miként oszlanak majd el a játékpercek a fiatalok és a rutinosabbak között, nyilván már a jövő heti feladatokra is gondolva, hiszen kedden már Szerbiában lesz BL-rangadó.

Most szépen eloszlottak a terhek, főleg, ami a gólokat illeti, hiszen hatan is dupláztak, aminek még akkor is lehet örülni, ha a második félidőre, és főleg az utolsó negyedre a Miskolc is beleerősödött a küzdelembe.

Ám ettől még a győzelem simán meglett, ezáltal az OB1-ben hétből hétnél tart a csapatunk, amely jövő szombaton az UVSE-t fogadja a Népligetben – csak előtte következik a Kragujevac!

E.ON FÉRFI OB1, 7. FORDULÓ
FTC-TELEKOM WATERPOLO–MISKOLC 15–9 (7–1, 4–3, 3–3, 1–2)
Gólok: Damonte 2, Fekete 2, Gábor L. 2, Jansik 2, Ubovic 2, Vigvári 2, Merkulov 1, Varga D. 1, Vámos 1

Cikkajánló

Fiatal csapat győzött a bajnokságban

Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.

Kevesebb mint 48 óra után jön a bajnoki

Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.

Elbírtuk a nyomást, és megvertük a Panathinaikoszt

Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.

Tíz Fradi-játékos a férfiválogatott keretében

Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.

Irány a görög katlan!

Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.

Megküzdöttünk a BVSC-vel, de behúztuk a rangadót

Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.

Jön a hibátlanok rangadója

Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.

A Pro Recco sem tudta megállítani a Ferencvárost!

Férfi pólósaink 18–15-re legyőzték az olasz bajnokot, ezzel megnyerték a Fekete-tengeri Kupát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin