2023. május 14.
Hetedik hely után bajnokok az ifik!
Az FTC-Telekom fiú ifjúsági csapata emberfeletti teljesítményt nyújtott a Margit-szigeti nyolcasdöntőn.

Nehéz helyzetben volt idén Szűcs Levente, ifi csapatunk edzője, hiszen az egész idényben a serdülő korosztály legjobbjaival kellett feltöltenie hétről-hétre bajnoki keretét. Ebből fakadóan az alap- és a középszakaszt is a hetedik helyen zártuk, így utolsó előtti csapatként kvalifikáltunk a nyolcasdöntőre, és kaptuk meg a negyeddöntőben a bajnokesélyes, talán a legjobb erőkből álló KSI-t.

A tudáskülönbség azonban nem volt szembeötlő, sőt talán a mi támadásaink sokkal gördülékenyebbek voltak a mérkőzés első periódusában, fiataljaink pedig az idő teltével egyre jobban elhitték, hogy van esélyünk négy közé jutni. A hit az eredményben is megmutatkozott, 6-3-ra is vezettünk a találkozón, ebből viszont a Sportiskolások feltudtak állni és az utolsó negyedben már ők vezettek.

Végül sikerült döntetlenre mentenünk a rendes játékidőt: jöhettek a büntetők. Rosszul kezdtek a zöld-fehérek, kétszer is hibáztunk, majd kapusunk Balla Ferenc visszahozta a meccsbe társait a 4. és az 5. sorozatot védve. A folytatásban a 7. körben védett ötméterest hálóőrünk, így az elődöntőbe jutottunk, ahol a Szegeddel küzdöttünk a fináléba jutásért.

Kérdés volt, hogy a második napon hogyan fognak pólózni fiataljaink, az előző napi adrenalin löket után. Talán érezhető is volt némi kihatása bravúros továbbjutásunknak, hiszen futottunk a szegediek után a találkozó első negyedében. 3-2-nél vezetett utoljára a vidéki gárda és nagyrészt az a Varga Vince szállította góljainkat, aki a KSI ellen is 7-szer talált be. Fej-fej mellett haladva 7-5-nél léptünk el két góllal először, majd a 10-7-es végeredményt két másodperccel a vége előtt állítottuk be.

Stílusosan Újpest-Fradi döntővel csalogatta az aranycsata párosítása a Hajósba a nézőket, annak ellenére, hogy esős idő fogadta a mérkőzésre kilátogatókat. Az UVSE tanulva elődeik hibájából éjjel-nappali őrizettel védte a két meccsen 13 találatig jutó Varga Vincét, így balkezesünk, Simon Sebestyén vette át az ő helyét, aki az első negyedben háromszor talált be, ezzel tartottuk a lépést az esélyesebb lilákkal (4-3).

A második játékrészben már mi kontrolláltuk a találkozót, Simon folytatta a góltermelést, de Haverkampf Bence és Lugosi Csongor is betalált. Kérdés volt, hogy mikor, és ki tudja majd először megkaparintani a kétgólos vezetést. A harmadik játékrész elején pedig nem hogy kettővel, egyből hárommal vezettünk. (10-7). A záró felvonásra azonban mégis szoros, élet-halál küzdelem volt várható, hiszen a házigazda 11-10-re jött fel.

A végjátékban csak egyenlítésre futotta az UVSE erejéből, de Lugosi két perccel a lefújás előtt beállította a 13-12-es végeredményt, ezzel pedig Szűcs Levente csodát tett a nagyrészt Nyéki Balázs serdülő játékosaiból álló csapatával és 2021 után újra aranyérmes az ificsapatunk.

FIÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, NEGYEDDÖNTŐ

2023.05.12., péntek 15:30

Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

KSI – FTC-TELEKOM 12-13 (3-2, 2-4, 1-1, 3-2, 4-5) - büntetőkkel

Az FTC gólszerzői: Varga V. 7, Szőke 3, Lugosi, Paján, Simon, Haverkampf 1-1

 

FIÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, ELŐDÖNTŐ

2023.05.13., szombat 14:30

Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

FTC-TELEKOM - SZEGED 10-7 (2-3, 2-0, 3-2, 3-2)

Az FTC gólszerzői: Varga V. 6, Haverkampf 2, Paján, Bella 1-1

 

FIÚ IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG, DÖNTŐ

2023.05.14., vasárnap 14:30

Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

UVSE – FTC-TELEKOM 12-13 (4-3, 3-5, 3-3, 2-2)

Az FTC gólszerzői: Simon 6, Haverkampf 3, Lugosi 2, Varga V., Tóth 1-1

 

 

A bajnokcsapat névsora: Aksentijevic Luka, Bakulya Bence, Balla Ferenc Pál, Bella Csanád, Csőszi Kristóf, Deák Gergő, Fülöp Domonkos Benedek, Haverkampf Bence, Kiss Bence, Kovács Mátyás, Losó Zsombor, Lugosi Csongor, Macskási Levente, Medvegy Tamás, Paján Viktor Bátor, Pápai Márton, Paróczi Gergő Ádám, Rausch Ákos, Simon Sebestyén Gergely, Szőke Benedek, Szöllősi Nándor, Tóth Artúr, Varga Vince Dániel, Veres Huba, Zeman Márton   

edzők: Szűcs Levente, Nyéki Balázs, Felkai Mátyás

Cikkajánló

Már az elődöntőre és a BL-rangadókra készülünk

A bajnokság középszakaszának utolsó mérkőzését a Kaposvár együttese ellen játszák férfi pólósaink.

Vásárolj jegyet elővételben két BL-rangadóra is!

Május 3-án a Brescia, majd május 14-én a Barceloneta ellen küzdenek férfi pólósaink a Komjádiban.

Kiütéses siker a Honvéd otthonában

A BL-re készülő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 23-9-re legyőzte a Honvédot a bajnokság középszakaszában.

Nagy küzdelemre készülünk a Honvéd ellen

Két BL-rangadó előtt a Honvéd és a Kaposvár ellen zárják férfi pólósaink a bajnoki középszakaszt.

Megszenvedtünk ezért a sikerért

Ismét nagy csatára kényszerítette a Szolnok Nyéki Balázs csapatát, amely végül 12-9-re nyert.

A Szolnok ellen zárjuk a meccsdömpinget

A bajnoki elődöntő szempontjából is fontos lehet, hogy férfi pólósaink nyerjenek szombaton a Komjádiban.

Óriási BL-rangadót nyertünk meg Barcelonában!

Hatalmas csata után 10-8-ra győzött az FTC-Telekom a Barceloneta otthonában a BL második csoportkörében.

Nyerni megyünk Barcelonába!

A BL-csoportban két győzelemmel álló férfi pólósaink újabb lépést tennének a Final4 felé.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin