A naptári év utolsó mérkőzéséhez érkezett Nyéki Balázs csapata, ahol a hibátlan őszi szezon volt a tét a Jadran Split ellen férfi vízilabdacsapatunknak. Az augusztus végén a Magyar Kupa-negyeddöntőivel kezdődő idényben eddig 22 meccset játszott le a Ferencváros, amely kivétel nélkül az összeset megnyerte. Az évzáró BL-meccsünkön a szintén továbbjutó Jadran Splittel néztünk farkaszszemet, és biztosak lehettünk benne, hogy a horvátok nem adják meg magukat, hiába nem volt számukra tétje a meccsnek.
Argiropulosz-Kanakakisz lepte meg a hazaiak kapusát először, majd egyenlített a Split, amely a vezetést is átvette egyből (2-1). Jansik Szilárd egalizált, de az első játékrész végén mégis a hazaiak vezettek 3-2-re.

Dusan Mandics folytatta az utóbbi időszakban megszokott kiváló formáját, a szerb világklasszis két góllal vétette észre magát, és már 4-3 volt a mi javunkra. Egy újabb spliti találat következett, ezután pedig Fekete góljára érkezett válasz. ismét ellenfelünk kezében volt az előny, de Jansik és Argiropulosz kezeskedett arról, hogy mi vezessünk. Végül 7-7-es állással mentünk a nagyszünetre.
Folytatódott az öldöklő harc, és a harmadik negyed közepéig fej-fej mellett haladtunk a Jadrannal, amely többször is kihasználta az ezúttal “puhább” védekezésünket. 10-9-es hátránynál azonban Mandics bődületesen nagy gólt csavart, ez pedig lendületet adott nekünk. Zsinórban négy találattal sikerült ellépnünk: Argiropulosz, Damonte, Pohl voltak eredményesek, így 13-10-nél már reménykedtünk benne, hogy lezárjuk a találkozót. Sajnos nem így lett… Hiába talált be Molnár és Merkulov, visszakapaszkodott riválisunk, és 1.43-al a vége előtt 15-15 állt az eredményjelzőn. Argiropulosz újabb gólt szerzett a hajrában, de ez sem volt elég a győzelemhez. A helyszínen úgy tűnt, szabálytalan körülmények között talált be a Jadran, majd az utolsó támadásnál nem kaptunk ítéletet, hiába védekezett keményen az ellenfél. 16-16 lett a rendes játékidő vége, ettől a szezontól pedig itt már nem döntetlen a meccs vége, hanem ötméterespárbaj következett.
Vogel Soma bekapcsolta az ötméteres-ölő üzemmódot, és a nyári vb-döntőhöz hasonlóan ezúttal is áthatolhatatlan volt. Kapusunk kétszer védett, egy lövést a kapufára bűvölt, és csak egyszer tudtak túljárni az eszén. A túloldalon Mandics és Edoardo Di Somma nagyon magabiztos volt, ahogy Jansik is hideg vérrel teljesítette a rá kiszabott feladatot. Loren Fatovics pedig hiába talált be, Argiropulosz ötödjére is megrezgette a hálót, és lezárta a találkozót, amit tehát 20-17-re nyertünk meg az ötméteresek után, így veretlenek maradtunk.
Összességében kijelenthető, hogy at FTC remekül teljesített az idény első felében az új vezetőedző, Nyéki Balázs irányításával, hiszen amellett, hogy szeptemberben elhódította a Magyar Kupát, mind a 23 meccsét megnyerte. A klubszezon az Európa-bajnokság és a világbajnokság után február végén tér vissza, a Fradi pedig folytathatja fantasztikus menetelését a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában.

LEN FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Csoportkör 5. forduló, 2023. december 5., kedd 19:00
Horvátország, Split
JADRAN SPLIT – FTC-TELEKOM WATERPOLO 16-16 (3-2, 4-5, 3-5, 6-6) - ötméteresekkel 1-4
Gólszerzőink: Argiropulosz 5, Jansik 4, Mandics 4, Merkulov 2, Fekete, Damonte, Pohl, Molnár, Di Somma 1-1
Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!
Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.
A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.
Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.
A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.
A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.
7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.
November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.