2025. március 29.
Hibátlanul nyertük meg az alapszakaszt
Férfi pólósaink legyőzték a Vasast az OB I alapszakaszának utolsó fordulójában, jöhet az elődöntő!

A bajnokság alapszakaszának első két helyezettje találkozott az utolsó fordulóban a Komjádiban, ahol szombat délután úgy ugrott vízbe az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata és a Vasas, hogy igazi tétje nem volt a mérkőzésnek. Ugyanakkor abból a szempontból nem volt mindegy a végeredmény, hogy milyen nyomot hagy egymásban a két rivális, akik a döntőben újra összecsaphatnak.

Rangadóhoz méltó, erős csapattal készült a mérkőzésre a Fradi, és ennek megfelelően kezdtük a mérkőzést, Német Toni nyitotta a találatok sorát. Ezután az első negyed elején még döcögött a támadójátékunk, de a védekezésünk tartotta a frontot csapatikapitányunk, Vogel Soma vezérletével. Vigvári Vendel gólkirály-jelöltünk viszont rákapcsolt, és először előkészített, majd befejezett egy támadást, ezzel kialakítva egy kétgólos előnyt (4-2). Az első félidő közepén egy adok-kapok csata alakult ki gólokban, de az FTC-Telekom végig tartotta, és folyamatosan növelte az előnyét (6-4). A játékrész végén két gólt is szereztünk, Vigvári és Sztilianosz Argiropulosz is kihasznált egy emberelőnyt, ezzel kialakítva egy magabiztosnak mondható 8-4-es előnyt.

A harmadik negyedben kicsit visszavettünk a tempóból, ezt kihasználva zárkózott a Vasas (9-6). Német Toni állította meg a 12 perces gólcsendünket három és fél perccel a vége előtt 10-7-es vezetést szerzve, majd egy Vogel-bravúrral tartottuk meg az állást. Ezt követően két angyalföldi találattal egy gólra sorvadt az előnyünk az utolsó percre érve (10-9), viszont szerb klasszisunk, Dusan Mandics a csapat élére állt, és 11 másodperccel a vége előtt hatalmas rakétát zúdított az egész meccsen az orrunk alá borsot törő, 15 védésig jutó Mizsei Márton kapujába, ezzel eldöntve a végletekig kiélezett, sok kiállítást hozó rangadót.

Az FTC-Telekom megismételte a tavalyi teljesítményét, és hibátlan mérleggel, minden mérkőzését megnyerve végzett az alapszakasz első helyén, 14 pontot verve a második Vasasra. Jön a rájátszás és az elődöntő, ahol csapatunk a BVSC-vel találkozik majd, várhatóan április 26-án. Azzal, hogy mind a két eddigi bajnoki meccsünket megnyertük a zuglóiakkal szemben (16-7, 14-8), elég egy újabb siker, hogy bejussunk a fináléba.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 26. forduló (utolsó) - 2025. március 29., szombat 17:15

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

VASAS PLAKET – FTC-TELEKOM WATERPOLO 9-11 (3-4, 1-4, 2-1, 3-2)

Gólszerzőink: Argiropulosz 2, Mandics 2, Nagy Ádám 2, Német 2, Vigvári 2,  Nagy Ákos 1 

Cikkajánló

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt!

Így zajlott a máltai Final Four az FTC szemszögéből - VIDEÓ!

Ismét Európa élén zárta az évet az FTC!

Férfi pólósaink első helye mellett a lányok az ötödik helyre emelkedtek a European Aquatics ranglistáján.

Végső búcsú Haufe Tamástól

Június 26-án kísérik utolsó útjára az FTC néhai KEK-győztes vízilabdázóját.

Görög sztárigazolással erősödik az FTC

Szezonértékelő sajtótájékoztatóval zártuk a szezont pólósainknál, illetve bemutattunk három új játékost.

„Ez egy bronz, de úgy éltük meg, mint egy BL-győzelmet”

Kapitány, edző és klubvezető is büszkén értékelt férfi pólósaink BL-bronzérme után Máltán – VIDEÓ!

Bronzéremmel zártuk a BL-szezont

Az FTC-Telekom 16-13-ra legyőzte az Olympiakoszt, és a harmadik helyen végzett a Bajnokok Ligájában.

„Úgy küzdünk a bronzért, mintha BL-döntőt játszanánk”

Nyéki Balázs szerint képes arra az FTC-Telekom csapata, hogy talpra álljon az elvesztett elődöntőből - VIDEÓ!

Címet már nem tudunk védeni, de megküzdünk a bronzért

Férfi pólósaink a Barceloneta elleni vereség után az Olympiakosszal csapnak össze a BL-bronzéremért Máltán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin