2020. február 28.
Hibátlanul zárhatjuk az alapszakaszt
FTC-Szolnok rangadót rendeznek szombaton a férfi vízilabda ob I alapszakaszának utolsó fordulójában.

Ebben a szezonban eddig kétszer találkozott egymással a Bajnokok Ligájában is érdekelt két rivális, ám mindkétszer a vártnál magabiztosabb győzelmet aratott a Fradi, amely ráadásul kis túlzással már másfél negyed alatt eldöntötte a mérkőzéseket. Előbb a tavaly novemberi bajnokin győztünk sokak szerint „földöntúli játékkal”, hiszen Varga Zsolt együttese 18-7-re tudott nyerni Szolnokon, többek között Varga Dénes egészpályás góljával.

Decemberben már a Komjádiban csapott össze az FTC és a Szolnok, a tét pedig a Magyar Kupa döntője volt. A 7-0-s kezdés igazán magáért beszél. Csapatunk végig kézben tartva a meccset 13-8-s sikerrel jutott be a fináléba, ahol meg is védte címét az OSC ellen.

„Erős, jól felkészült csapatnak tartom a Szolnokot, és mindig tiszta lappal indulunk ellenük.” – mondta vezetőedzőnk arra a felvetésre, hogy eddigi meccseink eredményei, mennyit számítanak majd szombaton. „Látom, hogy az ő játékuknak is van egy hullámzása az Európa-bajnokság után, de az természetes, hogy az Eb érezteti hatását. Ebben az időszakban mi is a saját játékunkkal törődtünk, mert rendbe kellett tenni magunkat fizikálisan és mentális, így csak az elmúlt 2-3 napban tudtunk foglalkozni a Szolnokkal. A bajnokság szempontjából fontos három pontot kell megszerezni.” – zárta gondolatait Varga Zsolt.

Azért is szükséges az újabb győzelem és vele együtt a hibátlan alapszakasz elsőség, mert a 14 forduló alatt összegyűjtött pontokat viszik magukkal a csapatok a középszakaszba, melynek végeredménye alapján alakul ki a rájátszás. Jelenleg így áll az élmezőny: FTC 39 pont, Szolnok 36 pont, OSC 36 pont, Eger 31 pont (utóbbi két csapat egy meccsel kevesebbet játszott). A java persze még csak ezután következik, de jobb ennek az élről nekivágni.

FORMA

A bajnokságban tehát csak az FTC győzte le a Szolnokot, amely a BL-ben már bukdácsolgat. Legutóbbi két meccsén kikapott hazai közönsége előtt, előbb a német Spandautól 8-7-re, majd a horvát Jug Dubrovniktól 16-12-re, ennek következtében pedig lecsúszott a még továbbjutást jelentő negyedik helyről az ötödikre. A Fradi az OSC-től elszenvedett vereség után kezd magára találni és a Mladost Zagreb (9-6), valamint a Miskolc (15-11) otthonában is magabiztosan nyert.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 14. forduló, 2020.02.29. szombat 15:30

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – SZOLNOKI DÓZSA

Jegy: 1500 Ft | a helyszínen kapható, kapunyitás 14:30

Élő közvetítés: M4 Sport és m4sport.hu

Cikkajánló

Nehéz meccsen győztük le a Marseille-t, jöhet a Recco!

13–11-re legyőzték férfi pólósaink a francia bajnokot, és hibátlanul jutottak a Fekete-tengeri Kupa döntőjébe.

Vismeg: "Örülök, hogy önbizalmat tudtunk építeni."

A Dinamo Tbilisi ellen 23–11-es győzelmet arattunk a Fekete Tenger Kupán - VIDEÓ!

Férfi pólócsapatunk győzelemmel kezdett Batumiban

A Fekete Tenger Kupa első csoportmérkőzésén a Novi Belgrád ellen ugrott vízbe Nyéki Balázs csapata - VIDEÓ!

Fekete hat góljával vertük a Tbilisit

Férfi pólósaink könnyed, 23–11-es győzelemmel folytatták a Fekete-tengeri Kupa küzdelmeit.

Gólzáporos győzelem a szerb rivális ellen

Férfi pólósaink 20–14-re verték a Novi Belgrádot a Fekete-tengeri Kupa első játéknapján.

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin