Elégedettek lehetnek szurkolóink a csapat őszi szezonban nyújtott teljesítményével, hiszen három sorozatban is érdekelt Nyéki Balázs együttese, és egyelőre még nem talált legyőzőre. A Fradi olykor nagy küzdelmek árán, a legtöbbször viszont szemet gyönyörködtető játékkal tudott nyerni. Már csak két mérkőzés van hátra az évből, előbb az OSC elleni rangadó a bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójából, majd december 5-én a Bajnokok Ligája csoportkörének záróköre a Jadran Split otthonában. A cél nem lehet más, mint mind a két porondon a hibátlan mérleg megtartása.
Az már nem kérdés, hogy honnan várjuk az OB I középszakaszát, hiszen 12 meccs alatt behozhatatlan előnyre tettünk szert. Ugyanakkor a presztízs miatt is fontos az újbudaiak elleni rangadó, mivel az elmúlt években óriási csatákat vívtunk Varga Dániel csapatával, mind a bajnokságban, mind a kupában és a BL-ben egyaránt. Bár több alkalommal is fogadkoztak, hogy egyre közelebb kerülnek hozzánk, és a következő meccsen nyerni tudnak majd a Fradi ellen, de az utóbbi 11 egymás elleni ütközeten nem tudott felénk kerekedni riválisunk. Utoljára a 2021 májusában megrendezett bajnoki elődöntőben nyert az OSC, azóta kilenc FTC-győzelem és két döntetlen született.
AZ ELMÚLT 11 TALÁLKOZÓ EREDMÉNYE
2021.11.27.
FTC-OSC 7-6 (ob I alapszakasz)
2022.03.05.
OSC-FTC 10-10 (ob I alapszakasz)
2022.05.06.
FTC-OSC 18-9 (ob I döntő)
2022.05.18.
OSC-FTC 7-15 (ob I döntő)
2022.12.10.
OSC-FTC 15-16 (MK-döntő)
2023.01.17.
FTC-OSC 9-8 (ob I alapszakasz)
2023.02.08.
OSC-FTC 12-16 (BL-csoportkör)
2023.02.17.
FTC-OSC 12-11 (BL-csoportkör)
2023.04.08.
OSC-FTC 13-13 (ob I alapszakasz)
2023.05.16.
FTC-OSC 9-8 (ob I döntő)
2023.05.18.
OSC-FTC 6-8 (ob I döntő)
Az idei szezonra papíron meggyengült az újbudaiak kerete, de így is komoly ellenfélként kell tekinteni az OSC-re, hiszen folyamatosan javuló játékot mutatnak. Nyéki Balázs, az FTC vezetőedzője így nyilatkozott az összecsapásról:
“Most is nehéz mérkőzés lesz, az OSC a jobbik arcát mutatta az utolsó mérkőzésen a BVSC ellen. Sőt, ellenünk a múlt héten edzőmeccsen is kifejezetten jól játszottak és ha jól tudom, a Szolnok ellen is jó „kétkaput” vívtak.. Úgyhogy jönnek föl, ez várható volt, egy új csapatról van szó, sok fiatallal. Semmiképp sem nézzük le őket, hisz' jól is állnak a bajnokságban, úgyhogy figyelünk rájuk. Amire kellett felkészültünk belőlük, de elsősorban a saját játékunkkal foglalkozunk.”
Az évzáró bajnoki rangadót szombaton, a BVSC uszodájában rendezik 15 órától. A mérkőzésre a belépés ingyenes.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz 13. forduló, 2023. december 2., szombat, 15:00
Budapest, Szőnyi út 2. - Laky Károly Uszoda
GENESYS OSC ÚJBUDA - FTC-TELEKOM WATERPOLO
A belépés ingyenes
Élő Stream: M4 Sport+, m4sport.hu
Három játékost és az edzőt a Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom vízilabdacsapata adja az év csapatába.
Az olimpiára készülő magyar válogatott két Fradi-játékosa nyilatkozott az olaszok elleni vereség után - VIDEÓ!
A Buenos Airesből hazatérő vb-győzteseket a Népligetben köszöntötték - VIDEÓ!
Korényi Balázs vb-aranyig vezette Buenos Airesben az öt FTC-játékossal felálló magyar csapatot.
Az olimpiai aranyért küzdő magyar férfi vízilabda-válogatott majd’ felét a BL-győztes Fradi adja.
Három érmet szerzett az FTC-Telekom Waterpolo fiú utánpótlása a 2023/24-es szezonban.
Az olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-15-re kapott ki a horvátoktól.
21 fős bő kerettel, közte tíz FTC-játékossal készül a párizsi olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.