2020. szeptember 2.
Hivatalos a Magyar Kupa Négyes Döntők időpontja
Az FTC-Telekom Waterpolo női és férfi csapata is küzdhet a trófea megnyeréséért a Magyar Kupában.

Hetek óta húzódik a férfi vízilabda Magyar Kupa Négyes Döntőjének megrendezése, hiszen fel kellett függeszteni a sorozatot több koronavírusos eset miatt. A Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének tagjai egyetértettek abban, hogy a versenyek befejezése a vízilabdasport elsődleges érdeke, így a testület keddi ülésén a következő döntés született:

A női Magyar Kupa végső szakaszára már a jövő héten, szeptember 7-8-án sor kerül a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, míg a férfiak Négyes Döntőjét szeptember 26-27. között rendezik szintén a Margitszigeten.

SOROZATBAN NEGYEDSZER IS KÉT CSAPATTAL A LEGJOBBAK KÖZÖTT

Női csapatunk 2017-es megalakulása óta folyamatosan ott van az FTC mindkét felnőtt csapata a Magyar Kupa Négyes Döntőjében, ami egyedülálló teljesítmény. Béres Gergely együttesének még nem sikerült a fináléba jutnia, így három bronzérem a mérlege, de az új szezonban mutatott teljesítmény és az UVSE legyőzése bizakodásra adhat okot, hogy idén sikerül az áttörés.

UVSE-BVSC és Dunaújváros-FTC elődöntőket rendeznek a hölgyeknél. (A meccsek sorrendje később derül ki) Szeptember 7-én 18:45-től és 20:15-től játszanak a csapatok, majd másnap, szeptember 8-án 17:30-kor a bronzéremért, 19 órától az aranyéremért küzdenek a felek. Mindegyik találkozót élőben közvetíti az M4 Sport.

2018, 2019, 2020?

A 2017-es bronzérem után zsinórban a harmadik Magyar Kupa-győzelmére hajt Varga Zsolt csapata, amely a szeptember 26-i elődöntőben a Vasassal csap össze, míg a másik ágon OSC-Szolnok párharcot rendeznek. A bronzmeccsre és a fináléra másnap, szeptember 27-én kerül sor. A kezdési időpontokról később határoz a Szövetség az M4 Sporttal egyeztetve.

Az MVLSZ korábbi tájékoztatása szerint a már megvásárolt belépők érvényesek lesznek az új időpontra is. A további jegyinformációkról értesítjük szurkolóinkat a fradi.hu-n és az FTC Vízilabda Facebook oldalon.

Cikkajánló

Rangadók hete

Három napon belül két bajnoki mérkőzést is játszik a Komjádiban az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.

Sikerült nyerni Bresciában!

Óriasi hajrával fordított az FTC-Telekom férfi pólócsapata, és két forduló után hibátlan a BL-csoportban.

Megtörnénk a jeget Bresciában

Szerda este a BL-szezon egyik legnehezebb feladata vár az FTC férfi vízilabdacsapatára.

Fölényes siker a rangadón

Kilenc góllal győzött a listavezető FTC-Telekom vízilabdacsapata a második helyen álló BVSC ellen.

Leszakíthatjuk üldözőinket

Két BL-rangadó között a bajnokságban is kiemelt meccs vár az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatára.

Gyászol a Fradi-család: elhunyt Wiesner Tamás

Életének 74. évében elhunyt az FTC egykori vízilabdázója, szakosztályvezetője, az Európa-bajnok Wiesner Tamás.

Telt ház, görögverés, varázslatos BL-este a Komjádiban

Férfi vízilabdázóink remekeltek a Bajnokok Ligája rangadóján az Olympiakosz ellen - VIDEÓ

Legyőztük az Olympiakoszt!

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata hatalmasat játszva győzte le a görög sztárcsapatot 11-9-re.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin