2019. február 16.
Imponáló siker
Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata gyönyörű gólokat szerezve győzte le a Budapesti Honvédot.

A felsőházért küzdő Budapesti Honvédot fogadtuk a Császár-Komjádi Sportuszodában, ahol az első támadását góllal zárták a vendégek (0-1), ám rögtön válaszoltunk rá, miután Varga Dénes értékesítette a Nikola Jaksic által kiharcolt ötméterest (1-1). Szerb olimpiai bajnokunk a Fradi második gólját már maga lőtte be Sedlmayer Tamás gyönyörű passzából (2-1). A negyed végén ismét ez a páros játszott össze: Sedlmayer a jobb szélen a kötéltől a hosszú kapufához löbbölt Jaksicsnak, aki elsüllyesztette Decker Attilát és csak be kellett tennie a labdát az „üres” kapuba (3-1). Azonban nem zártunk kétgólos előnnyel, mivel a vendégek ismét eredményesek voltak (3-2).

Egyenlíteni viszont ne tudtak, mivel a harmadik játékrész elején Stefan Mitrovic villant a szélről (4-2). Ezután egy érthetetlen játékvezetői ítélet után végleg kiállították Slobodan Nikicet, így gyorsan megfogyatkoztunk, hiszen ekkor már Pohl Zoltán sem volt bevethető, hiszen saját nevelésű bekkünket nagyon csúnyán fejbe találta egy labda. A negyed végén Varga Dénes tett arról, hogy megnyugtató előnnyel kezdjük a meccs második felét (5-2).

A szünet után eldöntötte mérkőzést a Ferencváros, hiszen a harmadik negyedben annyi gólt szerzett, mint az azt megelőző kettőben összesen és emellé csak egyet kapott. Sedlmayer Tamás, Stefan Mitrovicm Német Toni találatával, valamint Kállay Márk duplájával így 10-3-ra vezetett a címvédő az utolsó nyolc perc előtt.

Sok szép gólt láttunk már csapatkapitányunktól Varga Dénestől, de az amit három védő szorításában csinált, biztosan bekerül majd a videóösszeállításokba. Az olimpiai bajnok klasszis elhúzott a bal oldalon, de hiába nyomták víz alá, úgy térült fordult, hogy még a Honvéd kapusát, Decker Attilát is kicselezte. A túloldalon ezt a gólt már a vízből nézte végig a felnőttek között bemutatkozó Gyapjas Brendon, aki Gárdonyi Andrást váltotta a kapunkban. A 16 éves játékos egy védéssel és egy kapott góllal zárt, míg a Ferencváros 13-4-es győzelemmel. A címvédő jövő hét csütörtökön Egerben játszik rangadót, ahol egy újabb sikerrel veretlenül nyernénk meg az alapszakaszt.

 

E.ON FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKSÁG
Alapszakasz 13.forduló, 2019.02.16., szombat
Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-Telekom Waterpolo – Budapesti Honvéd 13-4 (3-2, 2-0, 5-1, 3-1)
Gólszerzőink: Varga 3, Jaksic 2, Kállay 2, Mitrovic 2, Német 2, Sedlmayer, Gór-Nagy 1-1

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin