2022. október 7.
Indul a felnőtt férfibajnokság!
Vízilabdacsapatunk címvédőként kezdi meg a szezont, a végső győzelemre is esélyes Varga Zsolt együttese.

Szombaton a magyar bajnokság első fordulójával megkezdődik a 2022/23-as évad az FTC-Telekom felnőtt férfi vízilabdacsapata számára, a BVSC ellen játszunk az első fordulóban a Szőnyi úton. Varga Zsolt részben átalakuló együttese a bajnokság megnyerésére is esélyes, de addig még hosszú az út.

A játékosmozgás a tavalyi évhez képest nyugodtabbnak mondható, de a csapat szerkezete, játékképe mindenképpen változni fog. Vámos Márton távozása mellett csapatunk új tagja a balkezes Vadovics Viktor és a bekk-átlövő Nagy Ádám (mindketten friss Európa-bajnoki ezüstérmesek), valamint a Fradiban folytatja pályafutását a minden poszton hatékony, a görög válogatottal olimpiai ezüstérmet szerző Sztilianosz Argiropulosz. A felnőtt keret tagja a saját nevelésű Varga Bence is, aki szintén a pálya több pontján képes hatékonyan játszani. (Csapatunk teljes keretét és a stáb tagjait lásd a cikk végén.)

A magyar elsőosztályú bajnokságban (OB I) 14 csapat szerepel, az április végéig tartó alapszakaszban minden csapat kétszer játszik mindenkivel, szerdán és szombaton rendeznek fordulókat. (Az alapszakasz első fordulójának párosításait lásd a cikk végén.) A bajnoki cím megszerzésére az alapszakasz alapján a legjobb négy csapatnak lesz lehetősége, az első a negyedikkel, a második a harmadikkal vív elődöntőt, amely a korábbi eredmények figyelembevételével az egyik csapat által megszerzett 7. pontig tart. A döntőbe jutó két csapat az egyik fél második győzelméig játszik a bajnoki címért.

Férfi vízilabdázóinkat tehát szombaton délután játsszák első tétmeccsüket a magyar bajnokságban, a Szőnyi úton, 17.00-tól. Vasárnap is van lehetőség találkozni csapatunk tagjaival, a Groupama Aréna családi szektoránál 16.30 órától az Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett magyar válogatott játékosokkal lehet kipróbálni a vízilabdát, de közös fotókat és autogramokat is lehet majd szerezni sportólóinktól.

A FradiMédia stábja a csapat pénteki edzése után kérdezte az új szezonról, szombati ellenfelünkről, valamint a felkészülés hajrájáról a férfi válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó vezetőedzőnket, Varga Zsoltot:

FÉRFI OB I 2022/23 – ALAPSZAKASZ

1.forduló: BVSC - FTC | október 8.

2.forduló: Szentes - FTC | október 19. 

3.forduló: FTC - Honvéd | október 22. 

4.forduló: Kaposvár - FTC | november 5.

5.forduló: KSI - FTC | november 19.

6.forduló: FTC - Miskolc | december 3.

7.forduló: Szeged - FTC | december 17.

8.forduló: FTC - UVSE | 2023. január 14.

9.forduló: FTC - OSC | 2023. január 18.

10.forduló: FTC - Vasas | 2023. január 21.

11.forduló: Pécs - FTC | 2023. február 1.

12.forduló: FTC - Szolnok | 2023. február 4.

13.forduló: FTC - Eger | 2023. február 11. 

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatának kerete a 2022/2023-as szezonban
Kapusok: Szakonyi Dániel, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Sztilianosz Argiropulosz, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Luca Damonte, Molnár Erik, Nemanja Ubovics, Danyiil Merkulov, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán, Vadovics Viktor, Varga Bence, Varga Dénes, Vigvári Vendel

Vezetőedző: Varga Zsolt
Másodedző: Nyéki Balázs
Erőnléti edző: Pozsonyi Zsolt
Sportpszichológus: dr. Goschi Gabriella
Fizikoterapeuta: Ivcsics-Dienes Viktória
Csapatvezető: Katona Norbert

Cikkajánló

„Három kívánságom volt” – Megkapta az FTC edzője?

Férfi vízilabdázóink hazai medencében is szebbnél szebb gólokkal nyertek a Mladost ellen a BL-ben - VIDEÓ!

BL-győzelemmel készültünk a bajnoki döntőre

A Mladost Zagreb elleni 16-10-es sikerrel zárták férfi pólósaink a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörét.

A BL-ben hangolódnak a bajnoki döntőre férfi pólósaink

A Final Fourt már bebiztosító FTC-Telekom férfi csapata a Mladost Zagrebet fogadja szerdán a Komjádiban.

A kártya megmondta: pólósainkra milliárdok várnak!

Manhercz Krisztián és Vogel Soma hamarosan akár vissza is vonulhat - VIDEÓ!

Szurkoljunk Máltán a Fradi BL-győzelméért

Már elérhetők a jegyek a klubvízilabda idény csúcseseményére, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.

11 nap, 6 meccs – íme a pólós bajnoki döntő menetrendje

Az FTC-Telekom női és férfi csapata akár együtt ünnepelhet bajnoki címet május 31-én a Komjádiban.

A máltai Final Four a zsebben: "Most jön a tét"

Nyéki Balázs és Vigvári Vendel is boldogan értékelt a Hannover elleni BL-siker után - VIDEÓ!

FTC-Telekom: Irány a máltai Final Four!

A Hannover elleni 17-8-as győzelemmel jutottunk be a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin