2021. október 3.
Ingyen megújíthatod korábbi bérletedet!
Október 5-én indul az FTC vízilabda bérlet értékesesítése. Idén először bérletesek napját is szervezünk!

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a 2021/2022-es szezonbérlet értékesítését október 5-én, kedden indítjuk a Groupama Arénában található Fradi Shopban és az FTC-MVM Sportközpont Fradi Shop konténerében. Bérletesünk azon túl, hogy biztosítja helyét az FTC-Telekom Waterpolo férfi valamint a női csapatának összes hazai mérkőzésére, a kártya megvásárlásával támogatja az FTC Vízilabda Szakosztályát. Ezen felül pedig a bérlet tulajdonosa értékes ajándékot kap és kedvezményekben is részesül!

INGYENES BÉRLETMEGÚJÍTÁS

A járványhelyzet sújtotta előző szezon nagy része nézők nélkül, zárt kapuk mellett zajlott le, így sajnos szurkolóink nem lehettek ott a lelátón. Többen is megvásárolták a 2020/2021-es idényre szóló bérletüket, de azokat nem tudták igénybe venni, ezért szeretnénk őket kompenzálni! A szakosztály vezetése úgy döntött, hogy a tavalyi kártyát ingyenesen megújítjuk, amely ezzel a 2021/2022-es szezon összes hazai mérkőzésére érvényes lesz.

Mivel tavaly elmaradt, ezért most természetesen minden korábbi bérletesünket szeretnénk megajándékozni kedvenc játékosa által dedikált sapkájával! A kártya megújításakor jelezzék, hogy mely játékostól szeretnék megkapni az értékes relikviát.

Ezúttal is érvényes lesz a szakosztályi kedvezmény, így a vízilabda bérlet felmutatásával féláron vásárolhat belépőt az FTC kézilabda illetve jégkorong csapatok hazai bajnokijára. Emellett a kártya birtokosa 15%-os kedvezményt kap a DIAPOLO-tól minden termék megvásárlásánál a Diapolo üzleteiben és a diapolo.hu webshopban.

Új bérleteseinknek a korábbi teljes szezonhoz hasonlóan 30.000 forintba kerül a szurkolói bérlet, míg a limitált számú VIP-bérletet 100.000 forintért lehet kiváltani. Utóbbi megvásárlásával támogatja a fiataljainkat, vagyis az FTC utánpótlását, illetve ezért az árért további kedvezményeket adunk, amellett hogy a kártya tulajdonosa a legjobb helyről nézheti meg mérkőzéseinket. Figyelem! Csak készpénzben tudnak fizetni a bérletekért.

BÉRLETESEK NAPJA – TALÁLKOZZ A CSAPATTAL!

Szurkolóink már megszokhatták, hogy a mérkőzések után a játékosok örömmel állnak meg egy-egy közös fotó és selfie elkészítésére a Császár-Komjádi Sportuszoda aulájában, de ezúttal szeretnénk több időt is adni a drukkereknek, hogy kötetlenebb körülmények között találkozzanak kedvenceikkel. Idén először szervezzük meg a bérletesek napját, melynek keretein belül a bérlettel rendelkező szurkolók ellátogathatnak a férfi illetve a női csapat egy-egy edzésére, melyet végig követhetnek, majd a gyakorlás után lesz lehetőség a beszélgetésre, közös fotók elkészítésére, illetve aláírások gyűjtésére. Az időponttal kapcsolatban később teszünk javaslatot, a további részletekkel pedig jelentkezünk majd a fradi.hu-n és közösségi oldalainkon.

A SZURKOLÓI BÉRLET TARTALMAZZA:

- belépés minden hazai meccsre (bajnokság, Magyar Kupa, Bajnokok Ligája)

- szakosztályi kedvezmény – féláron vásárolhat belépőt az FTC kézilabda és jégkorong hazai bajnokijára (személyes jegyvásárlásnál tudják érvényesíteni az akciót.)

- 15%-os DIAPOLO-kedvezmény

- dedikált játékossapka

- részvételi lehetőség a bérletesek napján

A VIP-BÉRLET TARTALMAZZA:

- belépés minden hazai meccsre (bajnokság, Magyar Kupa, Bajnokok Ligája)

- szakosztályi kedvezmény – féláron vásárolhat belépőt az FTC kézilabda és jégkorong hazai bajnokijára (személyes jegyvásárlásnál tudják érvényesíteni az akciót.)

- 15%-os DIAPOLO-kedvezmény

- dedikált játékossapka

- Fradi-köntös

- Fradi ajándékcsomag

- a legjobb hely az uszodában

- belépés a VIP-büfébe

- részvételi lehetőség a bérletesek napján

Kérjük a tavalyi VIP-bérlet tulajdonosokat, hogy jelentkezzenek ajándékcsomaguk átvétele miatt a vizilabda@fradi.hu e-mail címen.

BÉRLETÁRUSÍTÁS:

A bérleteket október 5-től vásárolhatják meg a már jól ismert helyeken:

- Fradi Shop (1091 Budapest, Üllői út 129., Groupama Aréna) – Hétfőtől-Szombatig: 10:00 – 19:00

- FTC-MVM Sportközpont, Fradi Shop-konténer (1101 Budapest, Vajda Péter utca 48.) – Hétfőtől-Péntekig: 14:00 – 19:00

FONTOS! Csak készpénzben lehet fizetni mindkét helyen!!!

FTC VÍZILABDA – A 2021/2022-ES SZEZON JEGY- ÉS BÉRLETINFORMÁCIÓI

- Érvényes: hazai mérkőzésekre a Császár-Komjádi Sportuszodába és az FTC-MVM Sportközpont Népligeti uszodába (bajnoki, Magyar Kupa, Bajnokok Ligája)

- Szurkolói bérlet: 30.000 Ft

- VIP-bérlet: 100.000 Ft

- Szurkolói bérlet megújítása: ingyenes, de szükséges a 2020/21-es bérlet felmutatása

- VIP-bérlet megújítása: ingyenes, de szükséges a 2020/21-es bérlet felmutatása

Hazai meccsbelépő:

- Férfi csapat – 1500 Ft; kiemelt bajnoki illetve BL-meccsen 2000 Ft

- Női csapat – 1000 Ft; kiemelt bajnokin 1500 Ft

- Diák- és nyugdíjas jegy nincs.

- Mérkőzéseinkre 6 éves kor alatt ingyenes a belépés.

Cikkajánló

„2025 volt a tökéletes év” – Nyéki Balázs

Minden fronton címet védtek férfi pólósaink, de vezetőedzőnk szerint továbbra is motiváltak.

Manhercz Krisztián kislánya beragyogja az ünnepeket

Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ

Így értünk ismét csúcsra a BL-ben!

Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!

Egygólos vereség az olaszoktól a Komjádiban

15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.

Fradi Zóna Plusz Nyíri Zoltánnal és Nyéki Balázzsal

Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.

Keszthelyi és Manhercz az év magyar vízilabdázói

A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin