Egyértelmű volt a feladat: nyerni Miskolcon, nemcsak azért, mert a papírforma ezt irányozta elő, hanem azért is, mert a szezonban szerencsére szokatlan módon a hét közben alulmaradtunk Splitben a Jadran elleni Bajnokok Ligája-rangadón, és nem lett volna jó rendszert csinálni a vereségből.
Nem is lett, Miskolcon a második negyedtől végig vezetve, de igen szoros meccsen győzött a csapatunk, amely mellesleg decemberben sorozatban negyedszer megnyerte a Magyar Kupát, úgyhogy nyilvánvalóan sikeres első féléven van túl.
Most, Miskolcon kicsit döcögősen kezdődött a játék, mert 1–0-ra és 2–1-re is az MVLC vezetett, sőt, az első szünet is csak 2–2-nél jött – utána azonban a fiúk rákapcsoltak, és meg sem álltak 2–5-ig. Ez már jobban hasonlított arra, amit megszoktunk az idényben.
Csakhogy nem sikerült leszakítani a hazaiakat, akik végig szívósan pólóztak és tapadtak a mieinkre, úgyhogy egy-kétgólos előnyben haladtunk a hajrá felé.
Figyelni kellett tehát a finisre, de szerencsére egy-egy góllal jelentkezett ekkor Vámos Márton, Fekete Gergő, majd egy fórt megmentve Vigvári Vendel is (ő speciel már a harmadik találatát szerezte), ráadásul hátul meg kivédekeztünk egy hátrányt, úgyhogy döntetlenre sosem ugrott vissza azért az állás.
Ám rendkívül idegörlő meccs volt ez, aminek viszont a végén csak meglett a győzelem, és ez a fontos.
E.ON FÉRFI OB I, 20. FORDULÓ
Miskolc–FTC-Telekom Waterpolo 10–11 (2–2, 2–4, 1–1, 5–4)
Gólok: Ubovic 3, Vigvári 3, Fekete 1, Gábor 1, Merkulov 1, Nyíri 1, Vámos 1
Férfi vízilabdázóink hazai medencében is szebbnél szebb gólokkal nyertek a Mladost ellen a BL-ben - VIDEÓ!
A Mladost Zagreb elleni 16-10-es sikerrel zárták férfi pólósaink a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörét.
A Final Fourt már bebiztosító FTC-Telekom férfi csapata a Mladost Zagrebet fogadja szerdán a Komjádiban.
Manhercz Krisztián és Vogel Soma hamarosan akár vissza is vonulhat - VIDEÓ!
Már elérhetők a jegyek a klubvízilabda idény csúcseseményére, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.
Az FTC-Telekom női és férfi csapata akár együtt ünnepelhet bajnoki címet május 31-én a Komjádiban.
Nyéki Balázs és Vigvári Vendel is boldogan értékelt a Hannover elleni BL-siker után - VIDEÓ!
A Hannover elleni 17-8-as győzelemmel jutottunk be a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.