2022. március 25.
Jön a DVSE elleni „második félidő”
Csütörtök után szombaton is a Debrecennel játszik a férficsapatunk, csak ezúttal idegenben.

Immár biztos alapszakasz-győztesként készülhetünk az utolsó fordulóra, miután csütörtökön a télről elhalasztott bajnokinkat magabiztosan, 19–11-re megnyertük a DVSE ellen.

A menetrend érdekessége, hogy a „visszavágóra” gyorsan, két napon belül sor kerül, hiszen a zárásra Debrecenbe utazunk, nyilván felvértezve a friss emlékekkel.

Egyébként a héten sokasodtak a feladatok, hiszen szerda este még a Komjádi-kupa-döntőjében szerepeltek sokan, másnap jött az első DVSE-vel szembeni bajnoki, szombat délután pedig következik a második, azaz négy napon belül három tétmérkőzés is szerepel a programban.

Varga Zsolt vezetőedző is kitért a terhelésre, illetve, hogy a szakvezetőségünk igyekszik súlyozni a kerettel, hogy jöjjenek is az eredmények, de valamelyest pihenni is lehessen, mert a folytatásban csak nő majd a tét, azaz kell az energia.

Ezzel a bajnokival tehát befejeződik a férfi OB1 alapszakasza, ami után a jövő hét közepén fontos Bajnokok Ligája-rangadóra vagyunk hivatalosak Belgrádba, április első hétvégéjén pedig már kezdődik is a Vasas elleni bajnoki elődöntő!

E.ON FÉRFI OB1, 26. (UTOLSÓ) FORDULÓ
2022. 03. 26., szombat, 16:00, Debrecen, Sportuszoda
Debrecen–FTC-Telekom Waterpolo

Az élcsoport 25 forduló után:
1. FTC-TELEKOM WATERPOLO 68
2. Szolnok 64
3. OSC 63
4. Vasas 60 (26 mérkőzés)
5. BVSC 45
6. Honvéd 42

13. Debrecen 9
(Az alapszakasz után az 1. és 4., illetve a 2. és 3. helyezett vív egymással 7 pontig tartó elődöntőket, amelyek az alapszakaszban egymás ellen elért eredményekről indulnak: FTC–Vasas 4:1.)

Cikkajánló

Az olaszok ellen is kikaptunk a felsőházban

A már biztos Szuperdöntős férfi vízilabda-válogatott 12-9-es vereséggel zárta a görögországi Világkupát.

Átgázoltak a görögök a magyarokon

Nem sikerült újra nyerni, vízilabda-válogatottunk 14-7-re kikapott a Világkupán.

Nem bírtunk a világbajnokokkal a felsőház nyitómeccsén

13-9-es vereséget szenvedett Spanyolországtól a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világkupa folytatásában.

Kijutottunk a Világkupa Szuperdöntőre

Visszavágtunk a januári Eb-döntőben elszenvedett vereségért, 10-12-re nyertünk Szerbia ellen a Világkupán.

Ötméteres párbajban nyertünk a Világkupán

Fekete vezérletével, Lugosi debütálásával verte pólóválogatottunk Hollandiát.

A görögök legyőzésével kezdtük a Világkupát

A hat FTC-játékost soraiban tudó magyar válogatott szoros meccsen nyert 13-12-re a házigazda ellen.

Végig vezetve győztünk a kulcsfontosságú BL-rangadón

15–10-re múlták felül az FTC-Telekom férfi pólósai a Mladost Zagrebet, így megelőzve őket a csoportban.

Fel kell törni a zágrábi erődöt

A hannoveri siker után újabb idegenbeli rangadó vár az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatára a BL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin