2023. május 22.
Jön Varga Zsolt utolsó hazai mérkőzése
A Margitszigeten búcsúzhatnak el szurkolóink az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatának vezetőedzőjétől.

Csütörtökön aranyéremmel a nyakukban, hétfő reggel már gumikötéllel a kezükben lehetett látni játékosainkat. A friss magyar bajnok FTC ugyanis elkezdte a felkészülést a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjére. Mivel a sorozat végső szakaszát nyitott medencében bonyolítják le, ezért már ennek jegyében több edzést is a Margitszigetre vezényel a szakmai stáb, és a csoportkör utolsó mérkőzését is a vízilabda Mekkájában, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában játssza le a csapat a spanyol Sabadell ellen.

EZ LESZ VARGA ZSOLT UTOLSÓ HAZAI MECCSE AZ FTC KISPADJÁN!

Ugyan még biztosan lesz három összecsapásunk a Final8-en, ugyanakkor az idény végén távozó vezetőedzőnk kedd este irányítja utoljára a zöld-fehéreket. Varga Zsolt 2013 óta irányítja a Fradit, a szakember eddig 15 trófeát gyűjtött a csapattal. Fantasztikus sikertörténet, amelynek hamarosan a végéhez érünk…  Nem véletlenül fogalmazott úgy Nyíri Zoltán, klubunk ügyvezető alelnöke a bajnoki cím megvédése után, hogy az FTC történetének egyik legsikeresebb edzőjétől búcsúzunk el a szezon befejeztével. Több szempontból is különleges lesz tehát a kedd este, ahol Varga Zsoltot és a bajnokcsapatot is köszönthetik a szurkolók. 

Felszabadult játékot várunk Varga Déneséktől, hiszen a Sabadell elleni találkozó már nem befolyásolja a BL-csoportban elfoglalt helyezésünket, hiszen biztosan harmadik helyen végzünk a Brescia és a Novi Beograd mögött, ugyanakkor tökéletes alkalom arra, hogy felkészüljünk a belgrádi megmérettetésre. A közelmúlt mérlege biztató, hiszen a Marseille elleni vereség óta felfelé ívelő játékot mutat az FTC, amit bebizonyított az együttes a Honvéd elleni elődöntőben, a Brescia elleni BL-rangadón, illetve az OSC-vel szembeni bajnoki döntőkön is. Ez alatt a négy mérkőzés alatt nem mentünk nyolc kapott gól fölé, de a leggyakoribb a hat találat volt egy meccsen amit beengedtünk, ami a védelmünk és Vogel Soma kiváló teljesítményéről árulkodik. Klasszis kapusunk két büntetőt hárított az újbudaiak otthonában a finálé második meccsén, és mindössze hat gólt kapott. 

"Persze motivál is a siker, az mindig motivál, és szerintem erőt gyűjtöttünk most itt a döntő sorozat előtt a bajnokság megnyerésével. A szezon legnagyobb sziklája, ami nyomhatta a vállunkat, az most leesett, és már nem nyom minket." - Nyilatkozta Vogel Soma a FradiMédiának.

Picit előretekintve a Final8-re, nem áll könnyű feladat előttünk, hiszen a másik csoportban az utolsó fordulóban dől el, hogy a Pro Reccóval, vagy az Olympiakosszal kell megküzdenünk a negyeddöntőben. Ugyanakkor ilyen stabil játékkal bárki ellen lehet esélyünk Belgrádban. A csapaton és Varga Zsolton semmi nem fog múlni, hiszen szeretnénk újabb éremmel zárni a már eddig is sikeres szezont. 

 

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Csoportkör 14. forduló, 2023.05.23., kedd 19.30

Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO - CN Sabadell

Jegyek: 2000 Ft

Élő közvetítés: m4sport.hu

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin