2019. április 16.
Később számíthat a három pont
Újabb rangadó vár az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatára, amely a Szolnokkal játszik. A tét nagy!

KETTŐBŐL KETTŐ

A szezonban eddig kétszer csaptunk össze a Szolnokkal és viszonylag könnyebben sikerült győznünk mindkét meccsen. Előbb december 22-én a Magyar Szuperkupáért játszottunk velük a Komjádi uszodában, ahol csupán egyszer vezetett Zsivko Gocic együttese. Egészen pontosan 6-5-nél a második negyedben, majd ezután egy ötgólos sorozattal le is zártuk a meccset, végül pedig 14-9-el elhódítottuk a trófeát.  A második találkozóra március elején, a bajnokság középszakaszában került sor, a helyszín pedig ismét a Komjádi volt. Ez a mérkőzés már szorosabb képet mutatott, mert ugyan vezettünk, ám a vendégek tartani tudták az 1-2 gólos különbséget, a vége pedig 10-8 lett nekünk.

ELLENKEZŐ ELŐJELEK

Mindkét csapat bivalyerős ellenféllel játszott múlt hét szombaton a Bajnokok Ligájában, de amíg az FTC nagyon sima vereséget szenvedett a továbbra is száz százalékos Pro Recco ellen a Komjádiban, addig a másik csoportban a Szolnok elvette a listavezető Jug Dubrovnik veretlenségét, úgy hogy két meghatározó pólósa, Kis Gábor és Andrija Prlainovic nem is játszott. Ráadásul a Dózsa ezzel életben tartotta továbbjutási reményeit, ami nagy lökést adhat a következő hetekre. A Fradinak viszont most lenne szüksége egy nagy sikerre, látva az elmúlt hetek botladozásait.

FÉL SZEMMEL AZ ELŐDÖNTŐN

A tabellán kilenc ponttal megelőzzük a Szolnokot, így vereség esetén sem forogna veszélyben a második helyünk, ennek ellenére nem mindegy, hogy milyen eredmény születik szerda este. Ha ugyanis nem tudjuk visszaelőzni az OSC-t és a felsőház 2. helyén végeznénk, míg a Szolnok a harmadik lenne, akkor FTC-Szolnok párharcot rendeznének a fináléba jutásért. A középszakaszban elért eredményeket pedig viszik magukkal a csapatuk az elődöntőbe, amely az egyik csapat hetedik pontjáig tart. Ha most is nyerni tudnánk, akkor 6-0-ról kezdenénk a küzdelmet, de ha kikapnánk idegenben, akkor 3-3-ra egyenlítene a Dózsa. Ez az igazi tétje a szerda esti mérkőzésnek!

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Középszakasz 6. forduló, 2019.04.17., szerda 18:00

Szolnoki Sportuszoda

SZOLNOKI DÓZSA – FTC-TELEKOM

Élő közvetítés: OlajTV, a linket megosztjuk a Facebook oldalunkon

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin