2020. szeptember 26.
Két győzelemre vagyunk a címvédéstől
Az FTC-Telekom részvételével hétvégén rendezik a Magyar Kupa négyes döntőjét a Margitszigeten.

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatának elődöntőbe vezető útjáról már írtunk egy korábbi cikkünkben. Varga Zsolt együttese mind a kilenc meccsét megnyerve, a legjobb gólkülönbségének köszönhetően végzett az alapszakasz élén, megelőzve az OSC-t, a Szolnokot és a Vasast.

FŐVÁROSI RANGADÓ A DÖNTŐÉRT

Az FTC sorozatban negyedszer jutott be a Négyes Döntőbe, ebből 2018-ban, majd 2019-ben is aranyérmes lett, míg elődöntős ellenfelünk, a Vasas tíz éve ért fel a csúcsra a Kupában és legutóbb hét éve volt ott a végjátékban többek között Sedlmayer Tamással és Német Tonival a soraiban. Amíg a Fradi bajnokságot és BL-t nyert, addig a Vasas a kiesés ellen menekült, úgyhogy nincs is értelme statisztikákat böngészni arról, hogy milyen eredmények születtek a közelmúlt FTC-Vasas meccsein.  A 2000-es évek sikerkorszaka óta azonban most ütőképes csapata van az angyalföldieknek. A világbajnok Bátori Bence és Bedő Krisztián mellett leigazolták az OSC-től a két szerb olimpiai bajnokot, a kapus Branislav Mitrovicsot és a bekk Sava Randjelovicsot, illetve a klub korábbi közönségkedvencét, montenegrói Drasko Brguljant. Ebben a szezonban csak kétkapus edzésen találkozott egymással a két csapat, de biztosak lehetünk benne, hogy izgalmas mérkőzést játszanak majd a felek a döntőbe kerülésért.

KINEK SIKERÜL JOBBAN A FORMAIDŐZÍTÉS?

A Fradiból továbbra is hiányzik majd a sérüléséből lábadozó Varga Dénes és Zalánki Gergő, rajtuk kívül azonban mindenki egészséges, az a négy játékos is, aki pozitív koronavírus-tesztet produkált néhány héttel ezelőtt. A karantén óta három bajnokit tudtunk lejátszani, melyeken 16-6-ra győztük le a Szegedet, 23-7-re a Debrecent, és döcögős játékkal, de remek fordítással nyertünk 13-9-re a BVSC ellen a Hajósban. A meccshiány látszódott a mieinken, de bízzunk benne, hogy a kaotikus szezon és a kiszámíthatatlan versenynaptár ellenére sikerül formába lendülnie a csapatnak a hétvégére, ahol megnyerhetjük az idény első trófeáját.

A Vasas ezzel szemben szenvedett az ob I-ben több hiányzója miatt. Ugyan Tatabányán még 9-1-re nyerni tudtak, de a Szeged ellen már csak egy 9-8-s sovány győzelemre futotta, majd ezután 9-7-re kikaptak az UVSE-től, míg múlt héten a KSI ellen javítottak egy 15-9-es sikerrel. A piros-kék együttes arról számolt be a minap, hogy a négyes döntőnek teljes csapattal, de vezetőedzője nélkül vág neki. Vad Lajosnak ugyanis egészségügyi problémái miatt pihenést javasoltak az orvosok, így a másodedző, Bóbis Máté irányítja majd az angyalföldieket.

KIESETT AZ OSC, BEUGROTT A BVSC

A másik ágon változás történt, mivel az OSC csütörtökön közleményben jelentette be, hogy visszalép a Magyar Kupától, mert a koronavírus-járvány által régóta sújtott klubnak nem sikerült játékra képes csapatot előállítania. A Honvéd nem tudta vállalni a beugró szerepét, míg a BVSC igen, így szombaton a zuglóiak harcolnak a döntőért a Szolnok ellen.

A találkozókat az M4 Sport+ élőben közvetíti. Erről, a biztonsági óvintézkedésekről és a jegyvásárlásról ITT talál bővebb információt.

BENU FÉRFI MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ

Budapest, Margitsziget - Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

 

Szeptember 26., Szombat - Elődöntők:

13:30 FTC Masters - Oázis Masters

14:15 Millennium Masters - OSC Masters

16:15 BVSC - SZOLNOK

17:45 FTC - VASAS

 

Szeptember 27., Vasárnap - Helyosztók:

16:15 Masters bronzmérkőzés

17:05 Masters döntő

18:45 MK-Bronzmérkőzés

Megemlékezés Benedek Tiborról

20:15 MK-Döntő

 

További információk:

Tv-közvetítés: MK-meccsek az M4 Sport+ csatornán (Duna World), a Masters-meccsek a DIGI Sport csatornán

Napijegy: 4490 Ft

Jegyek kaphatók az eventim.hu oldalon ITT és a helyszínen.

 

A korábban megváltott jegyek az alábbiak szerinte használhatóak fel az új időpontokra:

 - augusztus 12., délutánra szóló jegyek szeptember 26-án használhatóak fel,

 - augusztus 13., délelőttre szóló jegyek nem használhatóak fel, a jegyek visszaváltásra kerülnek,

 - augusztus 13., délutánra szóló jegyek szeptember 27-én használhatóak fel.

Cikkajánló

BL-sorsolás: a könnyebb csoportba került a címvédő FTC

Az FTC-Telekom Waterpolo spanyol, német, montenegrói és grúz ellenfelet kapott a BL-csoportkörben.

Hihetetlen végjáték, de Fradi-siker a 30 gólos rangadón

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata 16-14-re nyert Egerben az OB I rangadóján.

Dupla Eger-FTC bajnoki

Szombaton egy helyszínen, egymás után rendeznek Eger-FTC férfi és női vízilabda ob I-es meccset.

Kaposváron folytatódott az FTC győzelmi sorozata

Giannis Fountoulis remekelt a Kaposvár ellen 17-8-ra megnyert bajnoki mérkőzésen.

Tovább tart a lendület: kilencgólos Fradi-siker Pécsen

Bajnoki címvédő férfi vízilabdacsapatunk hozta a kötelezőt és 14-5-re nyert Pécsen.

8-0-s kezdéssel megalapoztuk a sikert

Kupagyőzelem után magabiztosan nyert egy pótolt bajnokit az FTC-Telekom Waterpolo a KSI ellen.

Világklasszis kapitányunk ILYET még soha nem élt át

Nem mindennapi történetek egy drámai végjátékot hozó, de győztes Magyar Kupa döntő után – VIDEÓ!

Elképesztő izgalmak és ötöspárbaj, de Fradi-címvédés!

Az FTC-Telekom Waterpolo vízilabdacsapata sorozatban 10. kupáját nyerte 2018 tavasza óta.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most