
Címet véd a Ferencváros, vagy 41 év után ünnepelhet az OSC? Erre a kérdésre ma még nem kapunk választ, hiszen a bajnoki döntő első mérkőzését rendezik este. Mindenesetre a hőn áhított aranyéremhez az egyik fél közelebb kerül győzelmével. Ahhoz pedig, hogy az egyik csapat magasba emelhesse a trófeát, három meccset kell megnyernie.

A rendkívül izgalmasnak ígérkező finálé felvezetéseként sajtótájékoztatót tartott csütörtökön a Magyar Vízilabda Szövetség, ahol részt vettek a csapatok képviselői. A Fradi vezetőedzője, Varga Zsolt elmondta, hogy a siker kulcsa a játékosok fizikai felkészültsége lehet. "Minden egyes eredményünk mögött, amit elértünk - akár 2018-ban, akár ebben a szezonban -, nagyon kemény munka van. Nagyon sokszor olyan határon túli terhelést kaptak a játékosok, amik komoly fizikai tüneteket okoznak. Tudom, hogy máshol is keményen dolgoznak, ettől függetlenül akkor is úgy érzem, hogy az a munka, amit elvégeztünk és amire alapozzuk a játékunkat, az nekünk nagyon fontos bázisunk. A bajnoki döntőbe való eljutásért is minden centiért megküzdöttünk."

Vezetőedzőnk mellett Vámos Márton képviselte a Ferencvárost. Világbajnok balkezesünk szerint akár terhet is jelenthetne számunkra, hogy mi vagyunk a címvédők, ezzel szemben viszont úgy érzi, hogy olyan kaliberű játékosai vannak a Fradinak, hogy ez inkább plusz motiváció lesz.
Az FTC és az OSC már háromszor találkozott egymással az idei szezonban. Tavaly decemberben a Magyar Kupa elődöntőjében nyerni tudtunk 11-7-re a bravúrokat bemutató Vogel Soma védéseivel és az öt góllal záró Varga Dénes vezérletével a Komjádiban. A második meccset ismét a Komjádiban vívtuk az újbudaiakkal, akik megleptek minket és 5-3-as hátrányból felállva 9-7-re győztek és elvették a bajnoki veretlenségünket. Áprilisban viszont visszavágtunk ezért és a Nyéki Imre uszodában mi fordítottunk 5-3-ről és végül 13-8-ra nagyon magabiztosan nyertünk, egyúttal megszereztük a középszakasz első helyet és a pályaelőnyt a döntőre.
Vámos ugyanakkor megjegyezte, hogy ezekkel az eredményekkel már nem szabad foglalkozni. "Nem gondolom ,hogy bármiféle jelentősége lenne annak, hogy két hete 13-8-as győzelmet arattunk. Ez egy döntő, teljesen új fejezet kezdődik el, úgyhogy ennek a szellemében vágunk neki a párharcnak. Varga Dénest nélkülöznünk kell az első mérkőzésen, de én ennek ellenére érzem annyira erősnek a csapatot, hogy így is le tudjuk győzni az OSC-t"
Még lehet jegyhez jutni a döntő első meccsére a Császár-Komjádi Sportuszodában, ahol a jegypénztár a találkozó kezdése előtt egy órával nyit ki, vagyis 19:15-től várjuk az érdeklődöket. A szurkolói szektorba 2000 forintba kerülnek a belépők, míg a VIP-szektorba 5000 forintért lehet jegyet vásárolni.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Döntő 1. mérkőzés, 2019.05.10. péntek 20:15
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO - A-HÍD OSC ÚJBUDA
Jegy: 2000 Ft | VIP-jegy: 5000 Ft
Élő közvetítés: M4 Sport és m4sport.hu
A DÖNTŐ TELJES MENETRENDJE:
05.10. péntek 20:15 - FTC-OSC | Császár-Komjádi Uszoda
05.18. szombat 13:45 - OSC-FTC | Nyéki Imre Uszoda
05.22. szerda 19:00 - FTC-OSC | Császár-Komjádi Uszoda
05.25. szombat 17:00 (ha szükséges) - OSC-FTC | Nyéki Imre Uszoda
05.28. kedd 20:15 (ha szükséges) - FTC-OSC | Császár-Komjádi Uszoda
A finálé az egyik csapat harmadik győzelméig tart.
13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.
Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.
A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.
15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.
A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.
Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.
Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.
20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.