2021. augusztus 29.
Kezdünk a junior világbajnokságon
Vasárnap megkezdi szereplését az U20-as vb-n a magyar válogatott, amelybe az FTC adja a legtöbb játékost.

Sokra hivatott ez a generáció! Az elmúlt években többször is lehetett hallani ilyen, vagy ehhez hasonló megállapításokat azokról a fiatal magyar vízilabdázókról, akik a következő egy hétben a junior világbajnokságon bizonyíthatják, hogy nem csak üres szavak voltak ezek. Az U20-as válogatottunk az éremért utazott el Prágába, de meg lennénk lepve, ha nem a világbajnoki címmel szeretnének hazatérni Vigvári Vendelék.

A junior válogatottba a Ferencváros adja a legtöbb játékost! A 14 fős keretből négyen közvetlenül az FTC-ből kerültek be az utazó csapatba. Nyíri Balázs és Vigvári Vendel, illetve Gyapjas Brendon és Szabó Bence, utóbbi két játékos ősztől más csapatban folytatja pályafutását. Rajtuk kívül pedig két új igazolásunk, Gábor Lőrinc és Molnár Erik is ott van a nemzeti együttesben, amelybe összesen hét klubtól érkeztek játékosok.

A társaság jóformán végigdolgozta a nyarat Cseh Sándor szakmai irányítása alatt. A vb-felkészülés egy rávezető, négyhetes ciklussal kezdődött, majd két hét pihenő után következett hat hét kőkemény munka. Erről Cseh Sándor is csak úgy nyilatkozott a waterpolo.hu-nak, hogy ennél többet nem lehetett volna edzeni. „Nyugodt vagyok, de természetesen nagyon izgatott is. Kemény volt a felkészülés, de nagyon érdekes is. Soha nem vagyok elégedett és a következő napokban az edzéseken és a meccseken is folyamatosan javítanunk kell a játékunkat csapatszinten és egyénileg is. De mégis azt mondom, hogy - értelmes keretek között - ennél többet nem lehetett volna edzeni. Az elmúlt időszakban kezdett hasonlítani a játékunk arra, amit szeretnék látni. Szerintem elértük azt a szintet, amit a felkészülés végére terveztünk. De - ahogy mondani szoktam - sok edzéssel még senki nem nyert semmit, ugyanakkor aki jó eredményt ért el, az biztos, hogy nagyon sokat edzett." – mondta az utánpótlás szakmai igazgatója.

A világbajnokságot augusztus 28. és szeptember 5. között rendezik Prágában, ahol a magyar válogatott Brazília, Németország és Egyiptom ellen játszik a csoportkörben, ahonnan az első helyezett egyből a nyolc közé kerül. A mérkőzéseket élőben lehet megtekinteni a Total Waterpolo Youtube csatornáján. Az első találkozót a brazilok ellen játszuk vasárnap 12 órától. (A további programot a cikk alján, keretes írásunkban olvashatják)

A MAGYAR JUNIOR VÍZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE:

Kapusok: Gyapjas Brendon (FTC, ősztől Szegeden játszik kölcsönben), Korom Dániel (Vasas)

Mezőnyjátékosok: Aranyi Máté (UVSE, az OSC új játékosa), Batizi Benedek (BVSC), Gábor Lőrinc (KSI, nyáron az FTC-be igazolt), Kevi Bendegúz (Honvéd), Konarik Ákos (Szolnok), Mészáros Mátyás (BVSC), Molnár Erik (UVSE, nyáron az FTC-be igazolt), Nyíri Balázs (FTC), Szabó Bence (FTC, új csapata a BVSC), Szeghalmi Zsombor (Szolnok), Vigvári Vendel (FTC), Vigvári Vince (UVSE, az OSC új játékosa)

Szakmai vezető: Cseh Sándor

Másodedzők: Kovács Róbert, Tóth Kálmán

Kapusedző: Kardos István

Csapatvezető: Madaras Norbert

 

A borítóképen (forrás: waterpolo.hu) látható képen a felső sorba balról jobbra: Kevi Bendegúz, Gábor Lőrinc, Molnár Erik, Aranyi Máté, Batizi Benedek, Szabó Bence, Szeghalmi Zsombor. 

Alsó sor: Vigvári Vince, Mészáros Mátyás, Nyíri Balázs, Vigvári Vendel, Gyapjas Brendon, Korom Dániel, Konarik Ákos

AZ U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG CSOPORTJAI:

A-csoport: Oroszország, Horvátország, Argentína, Olaszország, Üzbegisztán

B-csoport: Szerbia, Spanyolország, Szlovákia, Csehország, Egyesült Államok

C-csoport: MAGYARORSZÁG, Egyiptom, Brazília, Németország

D-csport: Montenegró, Kazahsztán, Dél-Afrika, Görögország

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI:

Augusztus 29., vasárnap, 12:00 - Brazília-Magyarország

Augusztus 31., kedd, 19:30 - Magyarország-Németország

Szeptember 1., szerda, 15:00 - Egyiptom-Magyarország

Cikkajánló

Vismeg Zsombor és Fekete Gergő egy barátságkvízben

Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!

Ezüstérmes lett az FTC a Komjádi Kupában

16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.

A brillírozó Nagy Ákos vezette győzelemre a Fradit

Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.

Tökéletes hozzáállással 30-2-re nyertek férfi pólósaink

A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.

Újra lendületet vennének férfi pólósaink

Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.

Nyéki Balázs: „Leblokkoltunk valahogy fejben"

BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.

Ez nem a mi napunk volt, kikaptunk a Reccotól

13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.

Játékosaink extrém kihíváson - Reformer pilates óra

Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin