A hazai szövetség pénteki beszámolója szerint a júliusi VK-döntőre készülő válogatott bő keretének névsora ugyan összeállt, de három hétig még csak részleges lesz a közös gyakorlás. Ennek oka, hogy hátra van még a Bajnokok Ligája jövő heti négyes döntője, amelyben az FTC Telekom csapata is érdekelt. Mivel együttesünkből kilencen is tagjai a bő keretnek, ezért nyilvánvalóan nem lehet teljes értékű a felkészülés. Az edzések addig olyan játékosokkal zajlanak majd, akik már befejezték a szezont. A teljes keret június 29-én találkozik először.
A felkészülési programban a július első hétvégéjén esedékes OTP-kupa lesz a legfontosabb hazai állomás. Együttesünk ellenfele ekkor a holland, a szerb és a georgiai válogatott lesz. Sydneyben július 23-án játssza az első VK-meccset a válogatott a negyeddöntőben Horvátország ellen.
A válogatott bővített keretének ferencvárosi játékosai:
Vogel Soma, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Lugosi Csongor, Manhercz Krisztián, Nagy Ákos, Varga Vince, Vigvári Vendel, Vismeg Zsombor.
A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.
15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.
A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.
Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.
Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.
20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.
A sérüléséből felépülő kétszeres BL-győztes vízilabdázó egy év múlva visszatérhet az FTC-Telekom csapatához.
Két ezüstérem után Világkupát nyerne Sydney-ben a magyar férfi vízilabda-válogatott.