2025. április 9.
Kilenc FTC-játékos utazik a Világkupa Szuperdöntőre
A klubszezon hajrája előtt a válogatott sikeréért küzd hét magyar és egy-egy görög, illetve spanyol pólósunk.

Még másfél hétig szünetel a klubszezon, hiszen legközelebb április 22-én játszik az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata, amely a Bajnokok Ligája Final Fourba jutásért küzd majd az olasz Savona ellen a Komjádiban. Ugyanakkor addig sem maradnak tétmeccs nélkül játékosaink, mivel a BL és bajnoki címvédő keretének fele a Világkupa Szuperdöntőn játszik majd ezen a héten Montenegróban.

A magyar válogatott Nápolyban edzőtáborozott az elmúlt napokban azokkal az olaszokkal, akik nem lesznek ott a tornán, hiszen a nemzetközi szövetség hat hónapra felfüggesztette Sandro Campagna együttesét a magyarok elleni olimpiai negyeddöntőt követő botrányok miatt. „Nagyon hasznos napokat töltöttünk Nápolyban. Voltak jobb és kevésbé jó periódusok, de természetes, hogy most hullámzott a játék. Fiataljainknak ez nagyon komoly megtapasztalás volt a szuperdöntő előtt, ahol hasonlóan komoly kihívások várnak rájuk” – értékelte az olaszországi edzőtábort a waterpolo.hu-n Varga Zsolt szövetségi kapitány, aki hazatérve kihirdette a VK-csapatát.

15 fős kerettel utazik a podgoricai Világkupa Szuperdöntőre a magyar válogatott, amelybe hét FTC-játékos került be: Fekete Gergő, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Nagy Ákos, Varga Vince, Vigvári Vendel és Vismeg Zsombor (teljes lista a cikk alján található).

Összességében alig változtatott Varga Zsolt a januári a Divízió I-es tornán szereplő válogatotthoz képest, amely második helyen végzett a spanyolok mögött. Visszatért BL-győztes játékosunk, Fekete Gergő, akire Bukarestben sérülés miatt nem számíthatott a kapitány. Fekete mellett Vigvári Vince és Batizi Benedek került be a csapatba, míg ezúttal nincs ott két FTC-játékos, Szakonyi Dániel, Molnár Erik, illetve Ekler Zsombor és Angyal Dániel sem.

A nemzeti együttes csütörtök reggel utazik Montenegróba, ahol másnap 16 óra 10 perctől játszik a negyeddöntőben Hollandia ellen. Amennyiben továbbjutunk, úgy a görög-japán meccs győztesével küzdenénk meg a fináléért.

Légiósaink közül ott lesz a Szuperdöntőben a spanyol Miguel De Toro és a görög Sztilianosz Argiropulosz, míg Edoardo Di Somma és Dusan Mandics válogatottjai nem szerepelnek a háromnapos tornán.

VILÁGKUPA SZUPERDÖNTŐ, NEGYEDDÖNTŐK | április 11., péntek

Magyarország – Hollandia

Görögország – Japán

Spanyolország – Németország

Montenegró – Horvátország

A magyar válogatott mérkőzéseit az M4 Sport élőben közvetíti.

A MAGYAR FÉRFI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT VILÁGKUPA KERETE:

Batizi Benedek (VASAS), Bedő Krisztián (Szolnok), Burián Gergely (CNA Barceloneta), Csoma Kristóf (Honvéd), Fekete Gergő (FTC-Telekom), Gyapjas Viktor (BVSC), Kovács Péter (BVSC), Manhercz Krisztián (FTC-Telekom), Nagy Ádám (FTC-Telekom), Nagy Ákos (FTC-Telekom), Tátrai Dávid (BVSC), Varga Vince (FTC-Telekom), Vigvári Vendel (FTC-Telekom), Vigvári Vince (CNA Barceloneta), Vismeg Zsombor (FTC-Telekom)

Cikkajánló

Fontos szurkolói információk a máltai Final Fourra

Vészhelyzeti telefonszámok és tudnivalók a vízilabda BL négyes döntőjére utazó magyar szurkolóknak!

Sikerült a címvédés FTC Mastersnek

Kiütéses, 17-10-es győzelemmel nyerte meg a Masters póló-finálét az FTC a Sportliget ellen.

Kilenc fradista a bő keretben

A névsor teljes, a létszám még nem az ausztráliai világkupa-döntőre készülő magyar férfi pólóválogatottnál.

A Margitszigeten készülünk Málta újabb meghódítására

BL-címvédő férfi pólósaink kiváló hangulatban várják az idei Final Fourt! Cél a triplázás - VIDEÓ!

Történelmi dupla bajnoki cím!

Női és férfi vízilabdázóink együtt ünnepelhették bajnoki címüket, itthon tarolt az FTC-Telekom Waterpolo.

Ismét bajnok a megállíthatatlan FTC!

Harmadszor is legyőztük a Honvédot, így sorozatban ötödször lett bajnok az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata.

A klubtörténeti duplázás kapujában pólósaink

Május 31-én a Komjádiban az FTC-Telekom női, majd férfi vízilabdacsapata is megszerezheti a bajnoki címet.

Közel az arany: „Az elején el akartuk venni a kedvüket”

Férfi vízilabdázóink parádés első negyeddel nyitottak a Honvéd ellen, így esélyt sem adtak - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin