Szeptember 8-án a Kaposvárral kezdtük az évadot, január 7-én a Kaposvárral indítottuk az új évet: a kettő között építettünk egy 23 mérkőzéses veretlenségi sorozatot, megnyertük a csapat 21. Magyar Kupa-aranyát, és a legtöbb játékost adtuk az ünnepek között és után edzőtáborozó válogatottnak.

Mégis szomorúan kezdődött a mérkőzés, hiszen az első ráúszás után a Vasas szakosztály-igazgatójára, az óév utolsó napján hatvanharmadik életévében elhunyt Méhes Jenőre emlékeztünk.

A játék góldúsan kezdődött, hiszen az őszi „odavágó” legeredményesebb játékosa, Vámos Márton 1:05 alatt bezúdított kettőt. Majd a sérülése után ismét benevezett, a bajnokságban legutóbb október 22-én a Honvéd ellen játszó, majd a következő, Brescia elleni Bajnokok Ligája-rangadó után kidőlő Német Toni jelezte, tényleg visszatért: ő lőtte a harmadikat.

A vendégek ezután tudtak hozzászólni az eseményekhez először, a szünetre mégis ötgólosra hízott az előnyünk, a 13. játékpercre pedig már elértük a 10 lőtt találatot, úgyhogy egyáltalán nem fenyegetett a veszély, hogy úgy járjunk, mint a Vasas, amely a legutóbbi fordulóban otthon kapott ki a Kaposvártól 9–8-ra.

A szünetben a terveknek megfelelően Vogel Soma helyére Szakonyi Dániel tempózott a gólvonalra, Varga Zsolt pedig forgathatta tovább a mezőnyjátékosokat is, hogy a válogatott-terhelés és a kedden Grúziában esedékes Bajnokok Ligája-mérkőzés közben se fogyjon el senki az erejével.

Nem fogyott: a harmadik negyed elejére meglett a közte tíz, utána rögtön a 16-os lőttgól-mennyiség, amennyi szeptemberben az egész meccsen jött össze, és

Klassziskülönbség volt tehát a csapatok között, és a 22–10-es győzelemmel nemcsak beállítottuk a szezonbeli lőttgól-csúcsunkat, de 24-esre nyújtottuk az idénybeli veretlenségi sorozatot is, továbbá át vettük a vezetést a bajnokságban, noha még így is kevesebb meccset játszottunk a többségnél...