2024. április 13.
Kiütéses siker a Honvéd otthonában
A BL-re készülő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 23-9-re legyőzte a Honvédot a bajnokság középszakaszában.

Óriási lendülettel vetette bele magát a meccsbe a Fradi, hiszen még három perc sem telt el, de már 0-3 állt a Kőér utca uszoda eredményjelzőjén a mieink javára. Nagy Ádám egy bődületesen nagy góllal, Vigvári Vendel egy csodaszép emeléssel, Vogel Soma pedig egy bravúros védéssel jelezte, hogy bár papíron a Honvédnak volt fontos a négybe jutás szempontjából a szombati találkozó, de mi egyik mérkőzést sem vesszük félvállról. Még akkor sem, ha már biztosan első helyen zárjuk az E.ON férfi OB I középszakaszát. Argiropulosz, Vigvári és Pohl találata után már 5-0 volt a javunkra, Vogel eszén pedig ötméteresből sem tudtak a hazaiak túljárni, világbajnokunk a kapufára tolta a büntetőt.

Nem vettünk vissza a második negyedben sem, Fekete Gergő és Dusan Mandics lőtt egy-egy távoli bombát, majd a Honvéd tíz perc játék után tudta megtörni nyomasztó gólcsendjét (1-7). Potyogtak szép számmal a Fradi-gólok, Fekete második találata után Varga Vince is feliratkozott a gólszerzők közé, a tizediket pedig az Olympiakosz elleni BL-rangadón sérülést szenvedő Edoardo Di Somma szerezte, aki egy hónap után tért vissza a csapatba (2-10). A folytatásban is hasonló mederben zajlott a meccs, Molnár Erik és Szabó Bence is eredményes volt, majd egy labdaszerzés után Argiropulosz robogott el a szélen, majd vágta be magabiztosan, ezzel pedig már tíz volt a különbség a harmadik negyed vége előtt három perccel (4-14). Láthatóan mindenki élvezte a játékot az FTC-ből, Fekete negyedik lövését is gólra váltotta, így 16-5-ös vezetéssel kezdhettük az utolsó játékrészt.

Vogelt Szakonyi Dániel váltotta, akinek bár négyszer is ki kellett vennie a labdát a kapunkból, de sokáig csak két ötméteresből tudtak neki betalálni. Elől viszont nem maradtunk adósak a gólokkal a hajrában sem… héttel terheltük meg Szivós Márton együttesét, a helyszínre kilátogató zöld-fehér szurkolók nagy örömére. Varga Vince szerezte meg a huszadikat, végül pedig 23-nál álltunk meg. Ugyan a Magyar Kupa-negyeddöntőben 24-et lőttünk a BVSC-nek a szezon első meccsén, de a bajnokságot nézve ez a mostani lett a legtöbb Fradi-gólt hozó meccs.

Kemény csatára számítottunk a mindig kellemetlen Honvéd ellen, végül tettünk arról, hogy kiütéses, 23-9-es sikert érjünk el. A középszakaszt április 19-én a Kaposvár ellen zárjuk a Népligetben, és készülhetünk az Olympiakosz elleni athéni BL-rangadóra.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Középszakasz 6. forduló, 2024. április 13., szombat 19:00

Budapest, Kőér utcai uszoda

ENDO PLUS SERVICE-HONVÉD - FTC-TELEKOM WATERPOLO 9-23 (0-5, 3-6, 2-5, 4-7)

Gólszerzőink: Fekete 4, Argiropulosz 3, Mandics 3, Vigvári 3, Varga V. 3, Nagy Ádám 2, Szabó 2, Di Somma, Pohl, Molnár 1-1

 

Cikkajánló

„2025 volt a tökéletes év” – Nyéki Balázs

Minden fronton címet védtek férfi pólósaink, de vezetőedzőnk szerint továbbra is motiváltak.

Manhercz Krisztián kislánya beragyogja az ünnepeket

Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ

Így értünk ismét csúcsra a BL-ben!

Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!

Egygólos vereség az olaszoktól a Komjádiban

15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.

Fradi Zóna Plusz Nyíri Zoltánnal és Nyéki Balázzsal

Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.

Keszthelyi és Manhercz az év magyar vízilabdázói

A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin