2023. március 26.
Komjádi Kupa-győztes a Ferencváros!
Az FTC-Telekom Waterpolo többször is négygólos hátrányból felállva hét év után nyerte el a trófeát.

Nem férfi vízilabdacsapatunk szájíze szerint alakult a Komjádi Kupa döntőjének eleje az Eger ellen. Dóczi és Baksa szerzett vezetést, Molnár Erik zárkóztatott minket, de mégis 3-1 állt az első negyed végén az eredményjelzőn.

Tovább növelte az előnyt a hazai csapat, 5-1 után Fekete Gergő emberelőnyből talált be, de ismét négy volt közte. Nyéki Balázs csapata megrázta magát, és először Molnár, majd Fekete szerzett gólt, utóbbi a rövid lapost célozta meg, és mint mindig, ezúttal is volt ott egy labdányi hely. Ismét eredményes volt az Eger, de az ihletett formában játszó Fekete újra a rövid oldalt célozta, ez pedig be is vált.

Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk a fordulás után, mert ismét három volt a két csapat között, de hirtelen ellenfelünk nyakán voltunk már. Ismét csapatkapitányunk, Fekete Gergő, majd Vigvári Vendel talált be. Hiába szerzett gólt ezután is az Eger, az ötödik gólját is meglőtte Fekete.

Molnár Erik egyenlített, ekkor álltunk először döntetlenre, Varga Vince pedig a vezetést is megszerezte. Gólya még 10-10-re módosította az állást, ezzel izgalmassá téve az utolsó négy percet. Molnár azonban ismét betalált, Vigvári Vendel gólja pedig hangorkánt idézett elő a Császár-Komjádi Sportuszodában. Nem is számított, hogy Rádli öt másodperccel a vége előtt beállította a 12-11-es végeredményt.

Így két elvesztett döntő után végre Nyéki Balázst dobhatták be a vízbe tanítványai, és hét év után újra zöld köntösben emelték magasba a legrangosabb utánpótlástorna trófeáját.

A győztes döntő után Nyéki Balázs vezetőedző, és a finálé gólkirálya, Fekete Gergő értékelt.

Komjádi Kupa-döntő, vízilabda

Eger - FTC-Telekom Waterpolo 11-12 (3-1, 4-4, 2-3, 2-4)

Az FTC gólszerzői: Fekete 5, Molnár 4, Vigvári 2, Varga V. 1

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin