2023. március 30.
Kötelező győzelem a Szeged ellen
Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata bajnoki győzelemmel zárta a márciust.

Erős meglepetést okoztak a szegediek számunkra, hiszen azután, hogy idegenben 20-7-re nyertünk ellenük, itthon mégis ők szereztek vezetést egy büntetőből.

Danyiil Merkulov egyenlített, Jansik Szilárd egyből vezetést is szerzett, sőt, egyből megduplázta azt, de a Szeged feljött 3-3-ra, így Fekete Gergő góljával egygólos előnnyel vártuk a folytatást.

Merkulov Vigvári Vendeltől kapott egy tű pontos passzt, majd laposan a hosszúba lőtt. Hiába jutott ötmétereshez a vendég gárda, a felső kapufán csattant a labda, ezzel pedig Jansik tovább növelhette előnyünket a harmadik góljával. Makacs ellenfélnek bizonyult a Szeged, ismét ők szereztek gólt.

Vigvári duplázott ezután, de a két találat között a kék sapkások ismét betaláltak, ezekkel a gólokkal 8-5 állt az eredményjelzőn. Fekete Gergő pontos labdát kapott a kapufánál emberfórban, majd behúzta a gólvonal mögé a labdát, ezzel zárult a második negyed.

Az adok-kapok folytatódott a harmadik negyedben is. Jansik után Leinweber, majd Pörge és ismét Jansik szerzett gólt. Továbbra sem tudtuk növelni négygólos előnyünket, hiába volt eredményes Merkulov, ismét Leinweber járt túl a védelmünk eszén.

A záró játékrész végre domináns hazai játékot hozott. Minden két gólunkra egy vendég találat érkezett válaszul. Vigvári Vendel után Fekete 14-8-ra módosította az állást. Lakatos Soma talált be a túloldalon, ahogy Fekete újabb, és a serdülő korosztályú Simon Sebestyén első találata után is.

Másodjára ötméteresből volt eredményes a szegediek játékosa, Vogel Somának nem jött össze a büntetőhárítás, két perccel korábban azonban igen. A mérkőzést Fekete újabb találata zárta le, aki a negyedik játékrészben három, az egész mérkőzésen öt alkalommal volt eredményes, ezzel Jansik Szilárddal együtt 5-5 találatig jutottak.

Ezzel a 18-10-es győzelemmel újabb bajnoki három pontot szereztünk. Szombaton az UVSE ellen ugrunk vízbe idegenben, ahol Varga Zsolt az utolsó simításokat végezheti csapatán, mert utána három rangadó következik, hiszen először a Juggal a BL-ben, majd az OSC-vel és a Vasassal a bajnokságban csapunk össze, mindössze nyolc nap alatt.

Ob. I, férfiak, 20. forduló

FTC-Telekom Waterpolo–Szeged 18-10 (4-3, 5-2, 3-3, 6-2)

Az FTC gólszerzői: Jansik, Fekete 5-5, Vigvári 4, Merkulov 3, Simon 1

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin