2023. május 2.
Közel vagyunk a döntőhöz
A Honvéd ellen egy újabb sikerrel bejutna a bajnoki fináléba az FTC-Telekom Waterpolo.

A címvédő Ferencváros egy lépésre van attól, hogy bejusson a férfi vízilabda ob I döntőjébe, hiszen a csapatok viszik magukkal a rájátszásba az egymás elleni eredményeket, így a Honvéd elleni elődöntőt 6-0-s előnnyel kezdjük az alapszakaszban elért két győzelemnek köszönhetően. (12-6, 19-9) A párharcok az egyik fél hetedik pontjáig tartanak, így szerda este egy újabb sikerrel biztosítanánk helyünket a döntőben.

Bár magabiztos előnnyel nyertük meg a kispestiek elleni két találkozónkat, nem volt könnyű dolgunk Szivós Márton fiatal, lendületes csapata ellen. A Honvéd úgy végzett az alapszakasz negyedik helyén, hogy megszorongatta összes riválisunkat, sőt a friss Euro Kupa-győztes Vasast le is győzte a Komjádiban.

A szerda esti mérkőzésen egy igencsak fájó BL-vereséget feledtethetünk, hiszen múlt héten Marseille-ben nem volt esélye Varga Zsolt tanítványainak. Hazatérve belevetette magát a munkába az együttes, hogy ne kövessen el többször olyan hibákat, mint Franciaországban, illetve jobb fizikai állapotba kerüljön a szezon legfontosabb időszakára, ahol már trófeákért megy a harc.

"A csapatnak a nagy része azt lehet mondani, hogy közepes, vagy annál jobb formában van. Van, aki kifejezetten jó formában van, nyilván ezen is dolgozunk, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljünk a szezon végére" – nyilatkozta az FTC-Telekom vezetőedzője, Varga Zsolt a Honvéd elleni elődöntőt megelőző interjúban.

Ha esetlegesen vereséget szenvednénk ellenfelünktől, akkor idegenben, a Kőér utcában csapna össze ismét a két együttes május 5-én, pénteken. Az elődöntős párharcot követően a BL-re fókuszálunk majd, ahol a listavezető Brescia orra alá törhetünk borsot május 12-én az utolsó előtti csoportkörben.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Elődöntő, első mérkőzés, 2023.05.03., szerda, 20.45

Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – EPS-HONVÉD

Élő közvetítés: FradiMédia YouTube-csatornája

Jegyek: 2000 Ft

Cikkajánló

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

Tökéletes évet zárhatunk a Brescia ellen

A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.

Megnyertük a veretlenek csatáját

Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.

2025 utolsó bajnokijára készülünk

A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.

Nagyszerű győzelemmel őriztük meg hibátlan mérlegünket

A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.

Bombaerős második félidővel győztük le az Egert

7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.

Dupla bajnoki rangadó a Komjádiban

November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin