FTC-Olympiakosz-Brescia-Barceloneta. Ebben az összetételű csoportban kellene a legjobb két hely valamelyikét elérnie a zöld-fehéreknek, ahhoz hogy bejussanak a Final Four-ba. Ehhez az első lépét a Császár-Komjádi Sportuszodában tehettük meg, ahol fantasztikus hangulat, telt ház, és látványos show-elemek fogadták a játékosokat. Fel is paprikázta a csapatokat a körítés, így nagy elánnal vetette magát bele a rangadóba a Fradi és az Olympiakosz is. Sztilianosz Argiropulosz-Kanakakisz vezetést szerzett volt klubja ellen, majd az egyenlítést követően Vámos Márton megtette ugyanezt a túloldalon. Légiósaink továbbra is remekeltek, Edoardo Di Somma egalizált, Dusan Mandics pedig kíméletlenül értékesített egy ötméterest, így vezetéssel zártuk az első negyedet (3-2).
Vogel Soma a folytatásban bravúrok sorát mutatta be, még Fountoulis büntetőjét is védte. Tartottuk az előnyünket, hiszen Argiropulosz kétszer is betalált, mellette pedig Geniduniasz volt eredményes a túloldalon, azonban a második felvonás elején súlyosabb sérülést szenvedett egyik legjobbunk, Di Somma, elvesztése miatt pedig nem lehetett felhőtlen az örömünk. Innen is jobbulást kívánunk Edónak, aki a meccs hátralévő részében fájdalmas arccal szorított egy jégtömlőt a bal vállához. 5-3-as vezetésnél előnyben támadhattunk, de nem tudtunk élni a lehetőséggel, az ellentámadásból pedig gólt kaptunk, így 5-4-es állással mentünk a félidőre 6-3 helyett.
Ez sem szegte Nyéki Balázs tanítványainak kedvét, a mieink megrázták magukat a fordulás után és szorosan zárt a védelmünk, emellett elöl Mandics és Nagy Ádám voltak eredményesek (7-4), ráadásul Vámos is kipontozódott közben a görögöknél. Abszolút domináltunk az olimpiai ezüstérmes görög válogatott több tagját is felvonultató athéniak ellen, hiszen Mandics és Vigvári látványos találatai után már 9-4 volt az előnyünk. Összességében már 12 és fél perce nem tudott az Olympiakosz betalálni a kapunkba, ami nagyban hozzájárult a sikerünkhöz. A hajrában már egyre több hiba is becsúszott védekezésben, emiatt a vendégek csökkentették a különbséget, a győzelmünket már nem veszélyeztették.
Az FTC végül 11-9-es sikert aratott a csodás hangulatú Komjádiban, ezt követően azonban három idegenbeli BL-meccs vár majd a zöld-fehérekre. Legközelebb március 20-án Olaszországba utazunk, ahol a Brescia csapata ellen folytathatjuk menetelésünket a negyeddöntős csoportban.
LEN FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntős csoport, 1. forduló - 2024. március 9., szombat 20.30
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO (magyar) – OLYMPIAKOSZ PIREUSZ (görög) 11-9 (3-2, 2-2, 2-0, 4-5)
Gólszerzőink: Argiropulosz-Kanakakisz 4, Mandics 3, Jansik, Nagy, Vigvári, Di Somma 1-1
A már biztos Szuperdöntős férfi vízilabda-válogatott 12-9-es vereséggel zárta a görögországi Világkupát.
Nem sikerült újra nyerni, vízilabda-válogatottunk 14-7-re kikapott a Világkupán.
13-9-es vereséget szenvedett Spanyolországtól a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világkupa folytatásában.
Visszavágtunk a januári Eb-döntőben elszenvedett vereségért, 10-12-re nyertünk Szerbia ellen a Világkupán.
Fekete vezérletével, Lugosi debütálásával verte pólóválogatottunk Hollandiát.
A hat FTC-játékost soraiban tudó magyar válogatott szoros meccsen nyert 13-12-re a házigazda ellen.
15–10-re múlták felül az FTC-Telekom férfi pólósai a Mladost Zagrebet, így megelőzve őket a csoportban.
A hannoveri siker után újabb idegenbeli rangadó vár az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatára a BL-ben.