2023. szeptember 23.
Magabiztos győzelem a BL-főpróbán
Az FTC-Telekom Waterpolo a Kaposvár otthonából hozta el az újabb három pontot, miután 14-3-ra győzött.

Ahogy azt már megszokhattuk, munkából érkezett Nyéki Balázs együttese. A héten Dubrovnikban edzőtáborozott csapatunk, ahol a helyi Jug Dubrovnik ellen készült az előttük álló feladatokra. A munka sikeressége pedig már szombaton is megmutatkozott.

Az első támadásból nem született találat, Dusan Mandics ekkor még a kapufát forgácsolta szét. Később nem a szerb olimpiai bajnok, hanem Edoardo Di Somma jelentkezett góllövésre a kapu előtt. Aztán balkezes világsztárunk is megmutatott valamennyit abból, hogy mit tud. Először betalált, utána viszont fiatal csapattársát, Varga Vincét szolgálta ki, aki emberrel a nyakában is gólt szerzett (3-0). Egy másik fiatal játékosunk, Nagy Ákos is beköszönt az első játékrész alatt, így 4-0-ra vezettünk nyolc perc után.

A folytatásban már éppen lejárt volna a támadóidőnk, amikor Mandics megkezdte a gólok termelését, Vogel Soma pedig kiválóan hárította a zöld pajzson áthatoló labdákat, egészen a negyed közepéig. Kapusunk 12 percnyi játék után kapta az első találatot (5-1). Ezt követően Danyiil Merkulov távolról megszerezte első gólját, Nagy Ákos pedig már a másodikat lőtte, ezzel 7-1-re mentünk a félidőben.

A harmadik játékrész volt a legszorosabb, Vigvári Vendel találata után kétszer is eredményes volt a Kaposvár, de Szabó Bence és Fekete Gergő visszaállították a hétgólos különbséget. Ekkorra már a lényegi kérdések eldőltek, az egyedüli kérdőjel amellett volt, hogy sikerül-e tíz gólos különbséget kialakítani a végére? 

Sikerült, sőt ezt meg is fejeltük eggyel, Di Somma, Vigvári, Nagy Ádám és végül Mandics szerzett gólt. Ezzel szemben egyet sem kapott Szakonyi Dániel, aki ekkor már két negyede védte kapunkat. A végeredmény 14-3 lett, ami tökéletes hangolódás a szerdai Bajnokok Ligája mérkőzésünkre. 

A találkozón a Jadran Herceg Novit fogadjuk a Császár-Komjádi Sportuszodában 18:30-kor, és elkezdődik egy reményeink szerint ígéretes BL-idény.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I.

Alapszakasz 3. forduló – 2023. szeptember 23., szombat 16:30

Kaposvár, Csík Ferenc Uszoda

KAPOSVÁR - FTC-TELEKOM WATERPOLO 3-14 (0-4, 1-3, 2-3, 0-4)

Gólszerzőink: Mandics 3, Nagy Ákos 2, Di Somma 2, Vigvári 2, Merkulov, Nagy Ádám, Varga V., Szabó, Fekete 1-1

Cikkajánló

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

Gálajátékkal kezdtük a BL-t

Férfi pólósaink 23-7-es győzelmet arattak a Steaua Bukarest ellen a Bajnokok Ligája nyitófordulójában.

Fradi Zóna Plusz: indul a BL-szezon!

Adásunkban férfi vízilabdázóinkkal beszélgetünk az előttük álló kihívásokról.

Trónkövetelőként kezdjük a Bajnokok Ligája-szezont

Az új kiírás nyitómérkőzésén férfi pólósaink a Steaua Bukarestet fogadják a Komjádiban.

Manhercz és Argiropulosz is az év vízilabdázója lehet

Két FTC-Telekom játékos is jelölt a World Aquaticsnál az év férfi pólósa címre.

Győzelem a bajnokságban, kezdődhet a BL

Az FTC-Telekom férfi pólósai 20-9-es sikert arattak a SOSC ellen az OB I negyedik fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin