2021. április 29.
Magabiztos játékkal győztünk Szolnokon
Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata legyőzte az eddig veretlen listavezetőt.

Sokkal inkább a presztízs, mintsem a pontok miatt volt jelentősége a mai találkozónak. Az FTC-Telekom Waterpolo a listavezető Szolnoki Dózsa otthonába látogatott és Nicolas Constantin-Bicari nélkül készült visszavágásra a novemberi 14-15-ös vereség után.

Elhozta a labdát az idén 100 éves Szolnok és Pohl Zoltán kiállításával kezdődött a mérkőzés, de nem tudta gólra váltani az akciót a Dózsa és a Ferencvárosnak sem sikerült betalálnia. A hazaiak szereztek vezetést három perc elteltével, erre Zalánki Gergő tudott válaszolni (1-1). Hamar visszaszerezte előnyét a hazai csapat, de Varga Dénes kettős emberelőnyben egyenlített Nagy Viktor feje fölött betalálva, majd Dusko Pijetlovic szerezte csapata harmadik gólját (3-2).

Vámos Mártont nem tudták blokkolni és újra egyenlítettünk, majd négy perc gólcsend után Nikola Jaksic pillanatai következtek. Első góljával először vezettünk a mérkőzésen a másodikkal pedig már kettővel léptünk el (3-5). A Fradi nyolcasának találataira a Dózsa nyolcasa, Kovács Gergő szabaddobásból válaszolt, majd Jansik Szilárd csodálatos ejtésével növelte góljaink számát (4-6).

Nagy Ádám büntetőből talált be, erre Vigvári Vendelnek volt válasza, aki visszaállította két gólos előnyünket (5-7). Zalánki lőtt gólt két perccel a harmadik negyed kezdete után és először léptünk el hárommal a Szolnoktól (5-8). Ahogy az eddigi játékrészek eleje, úgy ez a periódus is mondhatni csendesebben zajlott; Jansik blokkolt nagyot Kovács lövésénél, elöl pedig Jaksic lőtt egy zúgó kapufát, majd a következő kísérlete pontosabbra sikerült és már négy góllal vezettünk a harmadik nyolc perc közepét is átlépve (5-9). Kiválóan védekeztünk és Vogel Soma remekül védett, szerb légiósunk negyedik találatával pedig öttel húztunk el az utolsó játékrész kezdete előtt (5-10).

A negyedik negyedben Varga bombázott Nagy Viktor kapujába, majd először talált be a Szolnok emberelőnyből és ezzel megtörte a hazaiak tizenkét perces gólcsendjét (6-11). Sokáig nem módosult az állás, jól védekeztünk és Vogel továbbra is káprázatosan védett. A hazaiak megszerezték hetedik góljukat Angyal Dániel révén, de az éles végjáték elmaradt. Egyetlen gólt szereztünk az utolsó játékrészben, ám ezt aligha bánhatjuk, hiszen a második és harmadik negyedben nyolcat lőtt az FTC-Telekom. 7-11-re győztünk Szolnokon és ezzel visszavágtunk a listavezetőnek!

Vasárnap ugrik újra medencébe Varga Zsolt csapata. Az alapszakasz utolsó fordulójában az OSC ellen játszik az FTC, melyet élőben tekinthetnek meg az M4 Sport + csatornáján 14:05 perctől.

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
29. forduló
2021.04.29., csütörtök 19:15
Szolnok, Tiszaligeti uszoda

Szolnok-FTC-Telekom Waterpolo 7-11 (3-2, 2-5, 0-3, 2-1)
Gólszerzőink: Jaksic 4, Zalánki 2, Varga 2, Jansik, Vámos, Vigvári 1-1

Cikkajánló

Nehéz meccsen győztük le a Marseille-t, jöhet a Recco!

13–11-re legyőzték férfi pólósaink a francia bajnokot, és hibátlanul jutottak a Fekete-tengeri Kupa döntőjébe.

Vismeg: "Örülök, hogy önbizalmat tudtunk építeni."

A Dinamo Tbilisi ellen 23–11-es győzelmet arattunk a Fekete Tenger Kupán - VIDEÓ!

Férfi pólócsapatunk győzelemmel kezdett Batumiban

A Fekete Tenger Kupa első csoportmérkőzésén a Novi Belgrád ellen ugrott vízbe Nyéki Balázs csapata - VIDEÓ!

Fekete hat góljával vertük a Tbilisit

Férfi pólósaink könnyed, 23–11-es győzelemmel folytatták a Fekete-tengeri Kupa küzdelmeit.

Gólzáporos győzelem a szerb rivális ellen

Férfi pólósaink 20–14-re verték a Novi Belgrádot a Fekete-tengeri Kupa első játéknapján.

Elit felkészülési tornára utazik férfi csapatunk

Az FTC-Telekom pólósai a georgiai Batumiban csapnak össze nemzetközi topcsapatokkal.

Manhercz, Argiropulosz? – ki lesz az év férfi pólósa?

Két FTC-Telekom-játékos is bekerült a World Aquatics év férfi vízilabdázója címének öt jelöltje közé.

Vigvári Vendel: "Ez kezdésnek jó volt"

Férfi vízilabdacsapatunk játékosa reméli, ennél csak izgalmasabb meccsek jönnek a BL-ben - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin