A Magyar Kupa-elődöntőben egymás után a harmadik évben nézett farkasszemet egymással az FTC-Telekom Waterpolo és a Vasas, az eddigi két Fradi-győzelem, és a csapatok aktuális állapota alapján bízhattunk a zöld-fehér győzelemben.
Ennek megfelelően Molnár Erik centerakcióból rögtön felavatta Braniszlav Mitrovicsot, válaszul Bátor Bence fejezett be egy fórt (1-1). Ugyanebben a műfajban jeleskedett Sztilianosz Argiropulosz-Kanakakisz, majd két blokkolt Vasas-lövés után Varga Dénes váltott gólra szintén egy emberelőnyt.
A védelmet ezúttal Szakonyi Dániel irányította, mert Vogel Soma egészségi állapota miatt nem volt bevethető. „Papayo” remekül mozgatta a blokkokat, a biztos védekezés után pedig igen hatékony támadásokat tudtunk vezetni.
A második játékrész elején Varga Dénes laza mozdulata nyomán már 5-2 volt ide, a negyed hátralevő részében Varga Mitrovics feje fölött, Vigvári pedig a Vasas kapusának könyökei alatt is átlőtte a labdát, így megnyugtató, 9-4-es előnnyel fordultunk a második félidőre.
Kisebb megingással indítottuk a harmadik negyedet, két védekezésbeli figyelmetlenséget is góllal büntettek az angyalföldiek, de Jansik Szilárdra jött ki egy emberelőnyös figura, majd ugyanő Fekete Gergővel játszott össze csodálatosan. A kettő között beakadt egy Vasas-fór, de ezzel együtt is uraltuk a meccset.
A végjátékot a harmadik negyed végéről átmentett emberelőny kihasználásával nyitotta Luca Damonte (12-7), úgy tűnt, zsebben van a meccs. Azonban nem adta fel a Vasas, ismét jött két botlás hátul, amiből nyílt lehetett volna a hajrá, de Argiropulosz-Kanakakisz másfél perccel a vége előtt fórból lezárta a mérkőzést.
Ezzel megnyílt a lehetőség férfi vízilabdázóink számára, hogy zsinórban ötödik alkalommal emelhessék magasba a Magyar Kupát. Szombaton este az OSC ellen kell bebizonyítania Varga Zsolt együttesének, hogy képes erre a fantasztikus teljesítményre.
BENU Magyar Kupa, négyesdöntő
Férfiak, elődöntők
Császár-Komjádi Sportuszoda
Vasas–FTC-Telekom
9-13 (2-4, 2-5, 3-2, 2-2)
Az FTC gólszerzői: Varga D., Argiropulosz-Kanakakisz 3-3, Vigvári, Molnár, Jansik 2-2, Damonte
A másik elődöntőben
OSC-Honvéd 12-10
Döntő
december 10., szombat, 18.45
OSC–FTC-Telekom
A tavalyi döntős Honvéddal találkozik a címvédő férfi vízilabdacsapatunk a Magyar Kupa negyeddöntőjében.
A MET Mesteredzői Díjjal ismerte el az FTC-Telekom vezetőedzőjét.
17-11-re győzte le az FTC-Telekom férfi csapata a Nagyváradot, és megnyerte a Ladislav Bottlik-emléktornát.
A kassai felkészülési torna második játéknapján a Spandaut és a Radncsikit győzték le férfi pólósaink.
19-5-ös Szlovákia elleni sikerrel indult az FTC-Telekom férfi csapata számára a Ladislav Bottlik emléktorna.
Fiú pólósaink korosztályos eredményeiről és az utánpótlás-nevelés szerepéről beszéltünk szakmai vezetőnkkel.
Férfi pólósaink Szlovákiába utaznak, ahol négy mérkőzésen ugranak vízbe. Nyéki Balázst kérdeztük a célokról.
Az U20-as férfi Európa-bajnokságon öt FTC-pólóssal a vízben vertük ötméteresek után a szerbeket.