2025. október 2.
Magyar Kupa-címvédés után Szuperkupa-lázban ég az FTC
A Barceloneta elleni sajtónyilvános edzőmeccsel készültek férfi pólósaink a Komjádiban a Pro Recco ellen.

„Kellett egy ellenfél, aki kizökkent minket”

Nyéki Balázs így jellemezte az elmúlt napok edzéseit, amelyeken az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata az egyik nagy riválisa, a Barceloneta ellen gyakorolt. A csütörtöki kétkapu sajtónyilvános volt a Császár–Komjádi Sportuszodában, ahol a média munkatársai szép számban megjelentek. Ez nem is csoda, hiszen a világ jelenlegi legjobb együttesét, valamint a szingapúri világbajnokokkal teletűzdelt spanyol csapatot láthatták kötetlenebb körülmények között. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne lett volna tétje az összecsapásnak: a Barceloneta régóta nagy ellenfele a mieinknek, így a vízben olykor öldöklő küzdelem bontakozott ki. Manhercz Krisztián a mérkőzés után elmondta, hogy bizony kapott néhány könyököst, és akadt pár ütés is a víz alatt.

A nap egyik legjobb híre, hogy Vogel Soma már nem külön edzett, hanem védett is. A korábban sérüléssel küzdő, és a vb-ről emiatt lemaradó csapatkapitányunkon még érezhető volt a nagyobb kihagyás, de így is bemutatott több bravúrt a Fradi kapujában. A következő napokban eldőlhet, hogy mekkora szerep jut majd neki a Szuperkupán.

AZ ÉV LEGNAGYOBB MECCSÉRE SZÁMÍTUNK A PRO RECCO ELLEN

Az újabb Magyar Kupa-győzelem után természetesen már mindenki az Európai Szuperkupa-döntőre koncentrál, és szűk egy héttel a meccs előtt a finomhangolásra került a sor. Több játékosunk is kiemelte, hogy a 2024 nyarán anyagi problémákkal küzdő olasz csapat mostanra több klasszissal is megerősítette keretét – például a vb legértékesebb játékosának választott Alvaro Granadosszal, így az idei Pro Recco össze sem hasonlítható a tavalyival. A Bajnokok Ligája-győztes Fradi ugyanakkor együtt maradt, és szinte alig változott – ez pedig döntő tényező lehet.

„New Yorkban jól feltérképezhettük őket”

Az Egyesült Államokban rendezett szeptemberi túrán két hivatalos és három edzőmérkőzést játszottunk az olaszokkal. Manhercz szerint ezek után jóval okosabbak lettünk velük kapcsolatban, függetlenül az eredményektől, ugyanakkor biztosan akad olyan taktikai húzás, amit a két gigász nem mutatott meg a másiknak.

Az biztos, hogy minden idők egyik legnagyobb rangadójára kerül sor október 8-án a Császár–Komjádi Sportuszodában, ahol minden bizonnyal telt ház előtt küzdhet meg a trófeáért az aktuális BL-győztes Ferencváros és a BL-rekorder, valamint jelenlegi Euro Kupa-címvédő Pro Recco.  

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPAI SZUPERKUPA

Döntő, 2025. október 8., szerda 20:00

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-TELEKOM – PRO RECCO

Élő közvetítés: M4 Sport

Jegy: 7000 Ft (Korlátozott számú belépő hamarosan megvásárolható lesz az Eventim oldalán)

Cikkajánló

A Vasas ellen kezdi pólócsapatunk az új bajnoki idényt

A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.

Nagy csatában szereztünk ezüstérmet a Világkupán

15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

Molnár Eriket kölcsönadtuk a Jug Dubrovniknak

A sérüléséből felépülő kétszeres BL-győztes vízilabdázó egy év múlva visszatérhet az FTC-Telekom csapatához.

Hét FTC-játékos került be a Szuperdöntős magyar keretbe

Két ezüstérem után Világkupát nyerne Sydney-ben a magyar férfi vízilabda-válogatott.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin