Az európai szövetség hivatalosan is megerősítette, amit már a szezon kezdetén sejteni lehetett:
EGYÜTT RENDEZIK MEG MÁLTÁN A BAJNOKOK LIGÁJA FÉRFI ÉS NŐI NÉGYES DÖNTŐJÉT!
Történelmi jelentőséggel bír ez a bejelentés, ugyanis 2026 lesz az első év, amikor a két szakág BL végjátékára ugyanazon a helyszínen, és ugyanabban az időben kerül sor.
A 2026-OS VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA NÉGYES DÖNTŐ MENETRENDJE
június 10., szerda – női elődöntők
június 11., csütörtök – férfi elődöntők
június 12., péntek – női bronzmeccs és döntő
június 13., szombat – férfi bronzmeccs és döntő
A férfiaknál az elmúlt két szezonban is Tal-Qroqq Sports Complex adott otthont a klubvízilabda csúcseseményének, ahol 2024-ben és 2025-ben az FTC-Telekom emelhette magasba a trófeát. A nőknél legutóbb Athénban rendezték meg a Final Fourt, ahová megalakulása óta először jutott be női csapatunk, amely végül negyedik lett.
A TÖRTÉNELMI DUPLÁZÁSÉRT KÜZDHETÜNK
A sportágban eddig csak három klub, az FTC, a Pro Recco és az Olympiakosz volt képes arra, hogy egy szezonon belül a női és a férfi csapata is ott legyen a Bajnokok Ligája végjátékában. A bravúros duplázás viszont csak az olaszoknak sikerült 2012-ben, amit most a mieink is szeretnének véghezvinni.

„EGYET FIZET, KETTŐT KAP”
Ezt kommentelte egyik szurkolónk a Facebook oldalunkon a bejelentés alá, és valljuk be, a Fradi lehet a nagy nyertese ennek a döntésnek. Az elmúlt két évben rengeteg szurkoló utazott ki Máltára, ahol a támogatásuk óriási erőt adott a csapatnak. Természetesen csapatainknak még több nagy csatát meg kell vívnia, hogy eljusson a Final Fourba, de ha minden jól alakul, akkor 2026 júniusában azért küzdhetünk kéz a kézben a szezon legfontosabb hétvégéjén, hogy két nap alatt két Bajnokok Ligája-trófeát is elhódítsunk.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 18–12-es győzelmet arattak a Debrecen ellen az OB I-ben.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a szerdai, Panathinaikosz otthonában elért siker után pénteken a DVSE-t fogadják.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 19–14-re győztek a nagyszerű hangulatú Bajnokok Ligája-rangadón.
Varga Zsolt tíz FTC-játékost hívott be a válogatott novemberi összetartására, köztük a fiatal Jámbor Csabát.
Az FTC-Telekom férfi pólósai a Panathinaikosz otthonában folytatják a Bajnokok Ligája küzdelmeit.
Férfi pólósaink a két, a bajnokságban még hibátlan csapat összecsapásán 14–11-es győzelmet arattak.
Az FTC-Telekom férfi vízilabdázói a szezon vélhetőleg legnagyobb hazai riválisával, a BVSC-vel küzdenek meg.
Férfi pólósaink 18–15-re legyőzték az olasz bajnokot, ezzel megnyerték a Fekete-tengeri Kupát.