2024. december 31.
Mandics kapta a „vízilabda Aranylabdáját”
2019 után 2024-ben is egy BL-győztes FTC-Telekom pólós kapta a Total Waterpolo szaklap díját.

Azok után, hogy néhány nappal ezelőtt a World Aquatics bejelentette, hogy az FTC-Telekom játékosát választotta 2024-es év férfi vízilabdázójának, egy újabb egyéni díjat zsebelt be a klubszinten négy trófeát szerző, válogatottját pedig olimpiai bajnoki címig vezető szerb klasszis.

A Total Waterpolo szavazása alapján is a világ legjobbja: DUSAN MANDICS

Ez a sportág egyik legrangosabb egyéni díja, jóformán a vízilabda Aranylabdája, hiszen a labdarúgáshoz hasonlóan itt is egy neves szakportál, jelen esetben a Total Waterpolo szerkesztősége kéri fel 2017 óta minden év végén a legnevesebb edzőket, szövetségi kapitányokat, a legjobb válogatottak csapatkapitányait, korábbi győzteseket, illetve a vízilabda szakírókat a világ minden tájáról, hogy szavazzák meg, hogy kik voltak az adott év legkiemelkedőbb játékosai mindkét szakágban. Ez a második alkalom, hogy ferencvárosi pólós érdemelte ki a díjat, hiszen 2019-ben Varga Dénes lett a legjobb, miután Bajnokok Ligája-győzelemre vezette a zöld-fehéreket.

A Total Waterpolo-díj győztesei - Mandics (2021, 2024), Varga (2019)

Ebben az évben a zsűritagoknak egy komplett csapatot kellett összerakniuk, tehát megneveztek hét posztra egy-egy játékost, akik a csapatba kerülésért egyaránt 3 pontot kapnak, míg a legjobbnak (MVP) további 5 pontot írtak jóvá.

NEM VOLT KÉRDÉS, TAROLT MANDICS

A Total Waterpolo folyamatosan hozta nyilvánosságra az álomcsapatokat, így végig nyomon tudtuk követni a szavazatokat, melyekből hamar kiderült, hogy Mandics utcahosszal nyeri meg a díjat. A Ferencváros bombázója lett ugyanis az MVP egy kivétellel az összes felkért szövetségi kapitánynál és edzőnél: Nyéki Balázs (FTC), David Martin (spanyol válogatott), Alessandro Campagna (olasz válogatott), Uros Sztevanovics (szerb válogatott és Radnicski), Theodorosz Vlahosz (görög válogatott) Vladimir Gojkovics (montenegrói válogatott), Florian Bruzzo (francia válogatott), Elvis Fatovics (Barceloneta), Hrvoje Koljanin (Olympiakosz), Zsivko Gocics (Novi Beograd). Egyedül az amerikai válogatottat irányító Dejan Udovicsics ítélte meg jobbnak saját együttesének kapusát, Adrian Weinberget, aki az olimpián remekelt.

Másfél év alatt öt trófeát nyert Mandics a Fradival

Ami még jobban kiemeli a díj jelentőségét, hogy a legnagyobb riválisok, a játékostársak, valamint a korábbi győztesek (Varga Dénes, Felipe Perrone és Francesco Di Fulvio) egytől egyig Mandicsot látták a legjobbnak. Mindössze egy embertől nem kapott szavazatot a szerb klasszis: Saját magától, hiszen a díj 2021-es győzteseként Dusan véleményét is kikérte a portál, de ő két honfitársát tette a rosszkéz oldalra.

A BL-GYŐZTES FTC-BŐL HÉT JÁTÉKOS KAPOTT SZAVAZATOT

Mandics mellett több FTC játékos is kapott még szavazatokat, így Vogel Soma, Sztilianosz Argiropulosz, Edoardo Di Somma, Varga Dénes, Vámos Márton és Manhercz Krisztián, de ez nem volt elég ahhoz, hogy ott legyenek az év álomcsapatába. A voksokat elnézve ugyanis a többségnél a 2024-ben rendezett három válogatott torna nagyobb súllyal esett latba, mint a klubesemények. A Total Waterpolo álomcsapatába bekerült két szerb olimpiai bajnok, két horvát világbajnok, akik egyébiránt olimpiai, valamint Eb-ezüstérmesek, illetve egy-egy spanyol, amerikai és görög játékos. Di Somma a 10. helyen zárt. 

Mandics a Total Player-díj történetének első duplázója, hiszen 2021-ben is a legjobbnak választották, miután a Pro Reccóval BL-t, a válogatottal pedig olimpiát nyert Tokióban. Az újabb elismerés után beszélgettünk kicsit Mandával, a vele készült interjút pedig a következő napokban olvashatják a fradi.hu oldalán.

Cikkajánló

„2025 volt a tökéletes év” – Nyéki Balázs

Minden fronton címet védtek férfi pólósaink, de vezetőedzőnk szerint továbbra is motiváltak.

Manhercz Krisztián kislánya beragyogja az ünnepeket

Pályafutása eddigi legjobb évének tartja 2025-öt az FTC-Telekom pólósa, a BL-döntő hőse - INTERJÚ

Így értünk ismét csúcsra a BL-ben!

Férfi vízilabdázóink 2025-ban is elhódították a legrangosabb európai klubtrófeát – VIDEÓ!

Egygólos vereség az olaszoktól a Komjádiban

15-14-re kikapott a magyar férfi vízilabda-válogatott az Eb előtti felkészülési mérkőzésen.

Fradi Zóna Plusz Nyíri Zoltánnal és Nyéki Balázzsal

Ügyvezető alelnökünk és férfi vízilabdacsapatunk edzője az elmúlt évet értékelik.

Keszthelyi és Manhercz az év magyar vízilabdázói

A két FTC-klasszist választott 2025 legjobbjának a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége.

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin