Eljött a szezon legfontosabb időszaka, amiért annyit edzettünk és készültünk nap, mint nap. A bajnoki döntő, ahol az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a címvédésért száll vízbe. Az elmúlt években több nagy csatát is megvívtunk, egy dolgot pedig megtanultunk: a szurkolóinkkal még erősebbek vagyunk! Ezért arra kérünk minden Fradistát, hogy…
TÖLTSÜK MEG A KOMJÁDIT ÉS TEREMTSÜNK POKOLI HANGULATOT A DÖNTŐBEN IS!
Ahhoz, hogy Varga Dénesék 2023-ban felemelhessék a bajnoki trófeát, két mérkőzést kell megnyerniük az OSC elleni párharcban. Mivel a Ferencváros végzett az alapszakasz első helyén, ezért a pályaelőnyt is kiérdemelte a rájátszásban, így hazai medencében kezdi meg a döntőt május 16-án. Két nappal később az újbudaiak otthonában folytatódik a finálé, ahol akár már bajnokok is lehetünk. Ebben az esetben megismétlődne a tavalyi forgatókönyv, hiszen két siker után a Kondorosi úton ünnepeltünk egy évvel ezelőtt. Ha viszont két mérkőzés alatt sem dől el az aranyérem sorsa, akkor május 21-én újra a Komjádiban csapnak össze a felek ki-ki mérkőzésen.
MÁTÓL LEHET JEGYET VÁSÁROLNI, NE MARADJON LE A DÖNTŐRŐL!
Egy héttel a döntő előtt indul a jegyértékesítés az FTC-OSC párharc első mérkőzésére, melyet tehát jövő hét kedden, vagyis május 16-án rendezünk a Császár-Komjádi Sportuszodában. A belépőket 2500 forintos darabáron lehet megvásárolni az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban, a Vajda Péter utcai sorompós porta mellett található Fradi Shop konténerben hétköznapokon 14.00 és 19.00 között. Csak készpénzes fizetés lehetséges! A meccsnapon már csak a helyszínen lehet jegyet váltani kezdés előtt egy órával.
A BAJNOKI DÖNTŐ HAZAI MÉRKŐZÉSÉRE ÉRVÉNYES AZ ÉVES (2022/23-AS SZEZONRA SZÓLÓ) VÍZILABDA SZURKOLÓI BÉRLET.
E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I
Döntő, 1. mérkőzés – 2023. május 16., kedd 18.15
Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda
FTC-TELEKOM WATERPOLO – GENESYS OSC-ÚJBUDA
Jegy: 2500 Ft (Csak készpénzes fizetés)
Élő közvetítés: M4 Sport
Visszavágtunk a januári Eb-döntőben elszenvedett vereségért, 10-12-re nyertünk Szerbia ellen a Világkupán.
Fekete vezérletével, Lugosi debütálásával verte pólóválogatottunk Hollandiát.
A hat FTC-játékost soraiban tudó magyar válogatott szoros meccsen nyert 13-12-re a házigazda ellen.
15–10-re múlták felül az FTC-Telekom férfi pólósai a Mladost Zagrebet, így megelőzve őket a csoportban.
A hannoveri siker után újabb idegenbeli rangadó vár az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapatára a BL-ben.
Az FTC-Telekom férfi pólósai 18-6-os bajnoki győzelemmel készültek a zágrábi Bajnokok Ligája-rangadóra.
Két idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzés között visszatérnek a Komjádiba férfi pólósaink.
21-13-ra nyert az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.