Nagyon kemény mérkőzésre lehetett számítani, jól ismerhették a mieink a spanyolok játékát, hiszen a két csapat többször is találkozott egymással a közelmúltban. Tétmeccsen legutóbb legutóbb az EB-elődöntőben a magyar válogatott hagyta el győztesen a medencét, de a mögöttünk hagyott egy héten többször is gyakoroltunk ellenük a felkészülés során. A keret összeállítása változott a görögök ellenihez képest, Molnár Erik és Vigvári Vendel is sapkát kapott, így 8 FTC-játékos lett nevezve a találkozóra.
A stabil védelmet sikerült átmentenie Varga Zsolt csapatának, Jansik Szilárd pedig csapatkapitányhoz méltóan vezényelte annak működését, amikor arra volt szükség. Ennek köszönhetően csupán egyszer kapott gólt a kapuban ezúttal kezdő Lévai Márton, viszont ellenfelünknek is kőkemény volt a kapu előtti játéka, így a magyarok nem találtak be az első felvonás során.
A második negyedben már jobban engedtek a felek hátul, kétszer egyből a fehér sapkások találtak be, ezzel 3-0-ra, de később 4-1-re is vezetett riválisunk már. Innen kezdtük meg a felzárkózást. Jansik Szilárd óriási átlövéssel 4-2-re módosított, majd Varga Dénes vette észre nagyszerűen Angyal Dánielt, aki nem hibázott (4-3). A félidő előtt még egy kettős emberelőnyt értékesített az ellenfél, ezzel 5-3-as spanyol vezetéssel mentek pihenőre a felek.
A szünetről az ellenfél jött vissza jobban. Négy kapott gól ellenében csupán egyszer voltunk eredményesek. Fekete Gergő maradt üresen a kapu előtt emberfórban, ahol labdát kapott és hidegvérrel értékesítette a helyzetet. Ezzel 9-4-re ment Spanyolország.
Talán az utolsó játékrészben működtek a legjobban Varga Zsolt elképzelései, aki fejmosást tartott az utolsó nyolc perc előtt. A következő pillanatban már Vigvári adta be a labdát Jansiknak, amire büntetőt fújtak a játékvezetők. Ezt Vámos Márton vágta be, egykori balkezesünk később pedig akcióból is megmutatta tudását (9-6). Elszórakozott spanyol támadások után már 9-7 volt az állás, ekkor viszont már érezte az ellenfél, hogy mi forog kockán, rögtön lőttek is egy gólt. Nagy Ádám még kereken egy perccel a lefújás előtt szépített (10-8), de ez a győzelemre sajnos nem volt elég.
Hétfőre virradóan hajnali 2-kor fogunk játszani a bronzéremért, a hazai pályán játszó Egyesült Államok és Olaszország mérkőzésének vesztesével.
(Fotó: USA WP/Catharyn Hayne)
FÉRFI VÍZILABDA VILÁGKUPA SZUPERDÖNTŐ
Los Angeles, Elődöntő – 2023.07.01.
SPANYOLORSZÁG – MAGYARORSZÁG 10-8 (1-0, 4-3, 4-1, 1-4)
Gólszerzőink: Vámos 2, Angyal 2, JANSIK, FEKETE, NAGY, Manhercz 1-1
20-9-es sikerével hibátlanul zárta a középszakaszt az FTC-Telekom, férfi pólósaink az elődöntőre készülnek.
92 éves korában elhunyt Domján Árpád, az FTC és a magyar vízilabda-válogatott korábbi kiváló játékosa.
Szerdán az SOSC, szombaton a Szolnok csapatát fogadják férfi pólósaink az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.
Óriási csatában tudott 16-14-re nyerni az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata a BL negyeddöntős csoportkörében.
Budapest után Genovában méri össze erejét a Bajnokok Ligája két nagy esélyese.
19-8-as győzelmet arattak az FTC-Telekom férfi pólósai Szegeden a bajnokság középszakaszában.
Az FTC-Telekom férfi vízilabdacsapata már biztos középszakasz-győztesként, idegenben folytatja a bajnokságot.
20-12-es győzelmet arattak férfi pólósaink a Szolnoki Dózsa ellen, megnyerve a felsőházat.