2019. április 20.
Maradt esély a középszakasz megnyerésére
Az FTC-Telekom Waterpolo legyőzte a Miskolcot, így a jövő heti OSC-FTC dönt a középszakasz első helyről.

A Ferencváros Szolnokon már mutatott jeleket arra, hogy a csapat kezd kilábalni abból a gödörből, amibe az elmút hetekbe került, de egy győzelem még nem elég ahhoz, hogy teljes feltámadásról beszéljünk. A Miskolc ellen is bizonyítaniuk kellett pólósainknak, akik ezt meg is tették, hiszen magabiztosan győzték le a Komjádiban a vendégeket. Pedig a borsodiak alaposan megszorongattak minket néhány hete hazai medencében (11-12).

Ezúttal a második negyed közepéig bírták az iramot a Fradi ellen, akkor 3-3 után Vámos Márton és Aaron Younger bombáival először vezettünk két góllal a meccsen (5-3). A szünet előtt még felzárkóztak egy találatra a miskolciak Alex Bowen találatával (5-4), de a fordulás után Varga Dénes végleg leszakította őket két gyönyörű megmozdulásával (7-4). Csapatkapitányunk először Younger tűpontos, falba betett labdáját értékesítette, majd egy labdaszerzés után egy az egyben úszott a kapusra és nem hibázott. Az utolsó negyed előtt még 8-6-ra alakították az állást a vendégek, de ennél jobban már nem engedtük magunkra ellenfelünket. Dumi könyörtelenül bevágta a labdát a jobb sarokba távolról (9-6), majd Younger góljával eldöntötte a találkozót három perccel a vége előtt (10-6). Végül 10-7-re megnyerte a mérkőzést az FTC-Telekom Waterpolo.

Ez a három pont azért is volt fontos, mert így az utolsó fordulóban rendezendő OSC-FTC szuperrangadó dönt arról, hogy melyik csapat végez a középszakasz első helyén. A Fradinak ehhez minimum három góllal kell nyernie április 27-én idegenben. A találkozó 19 órakor kezdődik a Kondorosi úti Nyéki Imre uszodában, de aki nem tud a helyszínre kilátogatni, az sem marad le a nagy csatáról, ugyanis az M4 Sport élőben közvetíti a mérkőzést!

 

E.ON FÉRFI VÍZILABDA OB I

Középszakasz 7. forduló, 2019.04.20., szombat

Budapest, Császár-Komjádi Sportuszoda

FTC-Telekom Waterpolo – PannErgy-MVLC Miskolc 10-7 (3-2, 2-2, 3-2, 2-1) 

Gólszerzőink: Varga D. 4, Younger 2, Jansik Sz. 2, Kállay 1, Vámos 1

ÉRTÉKELÉSEK:

TELJES MÉRKŐZÉS:

FELSŐHÁZ ÁLLÁS:

1. OSC 63 pont

2. FTC 60 pont

3. Szolnok 46 pont

4. Eger 44 pont

5. Miskolc 37 pont

6. BVSC 24 pont

7. Honvéd 24 pont

8. Debrecen 24 pont

Az utolsó fordulóban OSC-FTC és Szolnok-Eger meccseket rendeznek, melyek a középszakasz végeredményéről döntenek. Az elődöntőben 1-4. és 2-3. helyezett csapatok játszanak a fináléba kerülésért, az egyik csapat hetedik pontjáig. Mivel az OSC és az FTC is kétszer-kétszer nyert a Szolnok és az Eger ellen, így az előbbi két együttes 6-0-ról indul majd a párharcokba.

Cikkajánló

Nem sikerült továbbjutni a spanyolok ellen

13-7-es vereséget szenvedtek az U20-as férfi pólósok a várnai Európa-bajnokságon.

Lehetséges ellenfeleinket sorsolták a BL-ben

Elkészültek a 2026/27-es vízilabda Bajnokok Ligájának selejtezőinek csoportjai.

A Vasas ellen kezdi pólócsapatunk az új bajnoki idényt

A címvédő FTC-Telekom férfi együttese szeptember 9-én, a Vasas otthonában kezdi meg az idei OB I-es szezont.

Nagy csatában szereztünk ezüstérmet a Világkupán

15–14-es vereséggel a vb- és az Eb-ezüst után a Világkupán is második lett a pólóválogatott.

Világkupa-döntős a magyar válogatott!

A férfi pólóválogatott nagy csatában, 13-12-re győzte le a hazai ausztrál együttest az elődöntőben.

Győzelemmel nyitott a férfi pólóválogatott

Fordulatos mérkőzésen nyert a hét FTC-játékossal felálló magyar vízilabda-válogatott Horvátország ellen.

Öt nap, hat meccs - indul a harc a Világkupa-trófeáért

Éremesélyekkel kezdi meg a Szuperdöntőt szerdán a magyar női és férfi vízilabda-válogatott Sydney-ben.

Feketéék vezérletével nyertünk a VK-Szuperdöntő előtt

20-11-re győzött a magyar férfi vízilabda-válogatott a házigazda ellen egy felkészülési minitornán.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin