2019. szeptember 13.
Marseille-ből kell hazahozni a Szuperkupát
Franciaországban szerezheti meg idei első trófeáját az FTC férfi vízilabdacsapata!

2018 őszén egy fantasztikus hangulatú mérkőzést játszott az Olympiakosz Pireusz és az FTC-Telekom Waterpolo a Császár-Komjádi Sportuszodában, ahol végül ötméteresek után nyerni tudtunk a BL-címvédő ellen és elhódítottuk az Európai Szuperkupát. Akkor sorozatban már másodjára adott otthont a magyar főváros a Bajnokok Ligája-győztes és az Euro Kupa-győztes csatájának, hiszen 2017-ben ugyanott Szolnok-FTC meccsre került sor, melyen előbbi ünnepelhetett.

Bár szerettük volna ismét megrendezni a rangos összecsapást a Komjádiban, hiszen szurkolóink előtt játszva még nagyobb esélyünk lett volna a címvédésre, a LEN úgy döntött, hogy ezúttal Marseille-be viszi a meccset. Az Európai Szövetség szeretné bővíteni a vízilabda bázisát és Franciaországban is népszerűsítené a sportágat. A 2019-es Európai Szuperkupa döntőt november 2-án 19 órától játsza a Marseille és az FTC.

A CN Marseille az előző szezonban megnyerte a másodikszámú európai kupasorozatot, vagyis az Euro Kupát, míg hazai porondon ezüstérmes lett a Strasbourg mögött. A francia csapat az új idényben már a Bajnokok Ligája főtábláján szerepel, ahol ráadásul egy csoportba került a Ferencvárossal. A dolog pikantériája, hogy a Szuperkupa előtt pontosan két héttel a BL-ben is összecsap egymással a két csapat. Az október 19-i meccs így duplán fontos, hiszen aki nyer a Komjádiban, az lélektani fölénybe kerülhet a másikkal szemben.

LEN VÍZILABDA EURÓPAI SZUPERKUPA

2019.11.02. 19:00

Franciaország, Marseille

CN MARSEILLE – FTC-TELEKOM WATERPOLO

Cikkajánló

20/20 – veretlenül fordulunk rá a rájátszásra

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 16-7-re nyert a Kaposvár ellen a középszakasz utolsó fordulójában.

Már az elődöntőre és a BL-rangadókra készülünk

A bajnokság középszakaszának utolsó mérkőzését a Kaposvár együttese ellen játszák férfi pólósaink.

Vásárolj jegyet elővételben két BL-rangadóra is!

Május 3-án a Brescia, majd május 14-én a Barceloneta ellen küzdenek férfi pólósaink a Komjádiban.

Kiütéses siker a Honvéd otthonában

A BL-re készülő FTC-Telekom Waterpolo férfi csapata 23-9-re legyőzte a Honvédot a bajnokság középszakaszában.

Nagy küzdelemre készülünk a Honvéd ellen

Két BL-rangadó előtt a Honvéd és a Kaposvár ellen zárják férfi pólósaink a bajnoki középszakaszt.

Megszenvedtünk ezért a sikerért

Ismét nagy csatára kényszerítette a Szolnok Nyéki Balázs csapatát, amely végül 12-9-re nyert.

A Szolnok ellen zárjuk a meccsdömpinget

A bajnoki elődöntő szempontjából is fontos lehet, hogy férfi pólósaink nyerjenek szombaton a Komjádiban.

Óriási BL-rangadót nyertünk meg Barcelonában!

Hatalmas csata után 10-8-ra győzött az FTC-Telekom a Barceloneta otthonában a BL második csoportkörében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin