Előzetesen „csoportdöntőnek” kikiáltott meccsel kezdte meg szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott. A telt ház és az esélyesség terhe sem nyomta agyon az öt ferencvárosi játékossal felálló csapatot, és döccenőkkel, de alapvetően magabiztosan győzte le Montenegrót.
Vámos Márton adta meg az alaphangot az első támadás végén, amire emberelőnyből érkezett a montenegrói válasz, majd Jansik Szilárd adott gólpasszt Pohl Zoltánnak emberelőnyben. Az első negyedet majdnem sikerült gólelőnnyel zárni Zalánki remek góljának nyomán, de néhány másodperccel a vége előtt Radovics egyenlíteni tudott.
A második negyed eléjén sok pontatlanság volt a védekezésünkben és a támadásunkban is, amit a könnyedebben játszó, megfiatalított montenegrói válogatott kihasznált – a saját emberelőnyünkből kontráztak meg minket és vették át a vezetést (4-3). Ez a találat felrázta a csapatot, ami először Vogel Somán látszott meg. Innentől gyakorlatilag képtelenség volt neki gólt lőni, másfél negyeden keresztül bravúrt bravúrra halmozott. Ziccereket fogott, blokkok mögé védett be, a legtöbb esetben ki sem jött róla a labda. Joggal ítélték neki a mérkőzés legjobbjának járó Benedek Tibor-díjat.
Ezzel párhuzamosan Varga Dénes a kezébe vette a karmesteri pálcát; rendezte a védekezést, kulcspasszokat osztogatott támadásban, és egy videóbírós gólt is betett a közösbe (4-7). Zalánkit sem tudta tartani a montenegrói védelem, a harmadik negyed vége felé Jansik csodaejtése nyomán pedig már öt góllal vezettünk (4-9). Az utolsó periódus előtt volt egy kis bicsaklás a védelemben, sőt, a negyedik negyed elején Petkovics emberelőnyös találata felzárkóztatta ellenfelünket (7-9).
A győzelem ezzel együtt nem forgott veszélyben, ismét Zalánki, majd Angyal Dániel villant, a kegyelemdöfést pedig Burián Gergely szólója adta meg. Bíztató volt látni, hogy a válogatott a Fradi-játékosok összeszokottságára is alapozva bátran variálta a taktikai elemeket. A csoportgyőzelem ezzel tulajdonképpen borítékolható, mert további csoportellenfeleink, Brazília és Georgia nem képviselnek akkora játékerőt.
Montenegró-Magyarország
8-12 (3-3, 1-3, 2-3, 2-3)
Gólok: Zalánki 4, Vámos 2, Jansik 2, Angyal 1, Pohl 1, Varga 1, Burián 1
A csoport másik mérkőzésén: Brazília-Georgia 10-14
A magyar férfiválogatott világbajnoki kerete
Kapusok (2)
Vogel Soma (FTC-Telekom), Lévai Márton (OSC)
Mezőnyjátékosok (11)
Jansik Szilárd, Pohl Zoltán, Varga Dénes, Vámos Márton (FTC-Telekom), Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC), Hárai Balázs (OSC), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Nagy Ádám (Szolnok), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)
Tartalék (2)
Fekete Gergő, Vigvári Vendel (FTC-Telekom)
A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot.
A férfiválogatott világbajnoki csoportmérkőzései
Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
Június 23., 21.00: Magyarország-Brazília
Június 25., 21.00: Magyarország-Georgia
Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!
Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.
A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.
Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.
A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.
A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.
7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.
November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.