2022. február 7.
Mégis lesz vb 2022-ben - Magyarországon!
Június 18. és július 3. között várjuk a világ legjobbjait a vírus miatt visszalépő Fukuoka helyett.

Egy hét sem telt el azóta, hogy a nemzetközi vizes szövetség (FINA) bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt a kijelölt rendező, a japán Fukuoka nem vállalja a világbajnokság tavaszi megrendezését, és mivel nem sikerült alternatív helyszínt találni, az eleve 2021-ről az olimpia miatt elhalasztott 2022-es vb-t továbbtolják 2023 januárjára.

Ez nyilván átszervezésre kényszerítette a folyó klubévadot és a vb körét szervező vízilabdavilágot, ám mielőtt bármilyen naptármódosítással végeztek és hivatalossá tettek volna, most a FINA elnöke, Husszein el-Musszalam videóüzenetben bejelentette: mégiscsak lesz idén vb, méghozzá Budapesten, június 18. és július 3. között, azaz pólószempontból a klubszezon befejezése után.

Mindez azt jelenti, hogy 2022 nyarán ismét a helyszínen szurkolhatunk a magyar válogatottakat erősítő vízilabdázóinknak, például a nyitóképünkön látható Vogel Somának, valamint úszóinknak is.

A vízilabda-mérkőzéseket nemcsak Budapesten, hanem Sopronban, Debrecenben és Szegeden bonyolítják majd le.

- Miután egy hete eldőlt, hogy Fukuoka idén sem tudja megrendezni a világbajnokságot, a vizes világ sportolói kétségbe estek, hiszen azt gondolhatták, hogy az a rengeteg munka, amit elvégeztek, kárba vész. Az úszó és a vízilabda szövetség érzékelte a nyomást, és azt gondoltuk, Magyarország egy zseniális helyszín, a magyarok pedig már sokszor bizonyították, hogy kiváló házigazdák, remek szervezők - nyilatkozta Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke.

Budapest rutinos házigazda, legutóbb 2017-ben rendeztünk világbajnokságot, vízilabda Eb-t pedig 2020 elején, akkor a férfiválogatottunk arany-, a női bronzéremmel zárt.

A már meglévő létesítményekkel várjuk a vb-t

Magyarország jelentős anyagi kedvezményekkel rendezheti meg az idei vizes világbajnokságot – ezt Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a szervező-bizottság vezetője mondta hétfő délelőtt sajtótájékoztatón, azt követően, hogy a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) bejelentette, június 18. és július 3. között Magyarország ad otthont a vb-nek, miután az idei, fukuokai világbajnokságot a jövő évre halasztották. Elhangzott továbbá, hogy a világbajnokságra csak már meglévő létesítményeket használnak, így a FINA-val kötött megállapodás értelmében az óriás-toronyugrást nem rendezik meg. 

Cikkajánló

Vogel: „Vártam a pillanatot, hogy visszatérjek”

Az FTC-Telekom kapusa sérülés után jó teljesítménnyel rukkolt elő Málta ellen az Eb-n.

Dominált a csapatmunka – gólzápor Málta ellen

Magabiztos, 21-6-os győzelemmel készült a férfi vízilabda-válogatott a középdöntős csoportkörre.

Fekete bombáival nyertük meg a csoportrangadót

Férfi pólóválogatottunk 13-10-re nyert Montenegró ellen, így csoportelsők lettünk a belgrádi Eb-n.

15-ből 12 gólt FTC-játékos szerzett az Eb-rajton

Nagy Ákos és Fekete Gergő értékelte a franciák elleni magabiztos Eb-rajtot Belgrádban.

FTC-játékosok vezérletével arattunk fölényes győzelmet

15-7-es, magabiztos sikerrel indult a belgrádi Európa-bajnokság a magyar férfi vízilabda-válogatott számára.

Szavaztak a társak – Manhercz volt 2025 legjobbja

A magyar férfi vízilabda-válogatott játékosai az FTC BL-döntős hősét találták a legkiemelkedőbbnek.

Az FTC adja az Eb-keret több mint felét

Nyolc BL-győztes férfi pólósunk került be a magyar válogatott 15 fős Európa-bajnoki keretébe.

Négy pólósunk is tagja az év csapatának

A Total Waterpolo versenyében Manhercz óriási csatában maradt le Az év játékosa-díjról.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin