Megtelt péntek délelőtt az MVM Dome VIP-szektora, ahol az MVLSZ megtartotta az év első utánpótlás-konferenciáját. Az eseményt volt szakosztályelnökünk, a szövetség friss elnöke, Madaras Norbert nyitotta meg, majd Gór-Nagy Miklós, Székely Bulcsú, Bíró Attila, és Cseh Sándor is szerephez jutott.
A rendezvényen részt vett vezetőedzőnk, és a férfiválogatott szövetségi kapitánya, Varga Zsolt is, aki arról beszélt, hogy milyen taktikai repertoárral, támadásépítési módszerekkel kell rendelkeznie a csapatoknak annak érdekében, hogy egységes, felkészült játékosok kerüljenek ki a klubokból.
Végül a Párizs2024 nevet viselő programról is szót ejtett, aminek segítségével az edzők számon tudják tartani a fiatal játékosok fejlődését és állapotát.
- Sokszor kimegyek egy meccsre, akkor csak nézem, aztán majd videóból megnézem újra, aztán elkezdem elemezni, mert teljesen más a két aspektus. Én ebből az aspektusból szeretnék segíteni és behozni azokat az információkat, amiből ők is hatékonyabban tudnak jó játékosokat képezni, és azokat a pontokat megadni, hogy hova kéne eljutni - nyilatkozta Varga Zsolt, a FradiMédiának.
Nem ez volt az év utolsó utánpótlás-konferenciája, hiszen Madaras Norbert szerint, akár negyedévente is megrendezhetik, mivel mindig van igény ilyen összejövetelekre.
Vízilabdacsapatunk játékosai egy rendhagyó barátság kvízre vállalkoztak - VIDEÓ!
16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.
Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.
A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.
Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.
BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.
13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.
Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!