Az Olympiakosz elleni fantasztikus győzelem után sem dőlhet hátra Nyéki Balázs és csapata, hiszen sorozatban három kőkemény idegenbeli mérkőzés vár az FTC-Telekomra a Bajnokok Ligája második csoportkörében. Sorrendben a Brescia, a Barceloneta és az Olympiakosz, ráadásul az első két csapat otthonában még nem sikerült nyerniük a mieinknek az elmúlt években. Most viszont meg kell törni a jeget ahhoz, hogy elérjük a célunkat, és bejussunk a máltai négyes döntőbe.
2 VERESÉG, 1 DÖNTETLEN
Ez a mérlege a Fradinak a Brescia otthonában, ahol az elmúlt években borzasztóan megszenvedtünk. 2019-ben végül elhódítottuk a BL-trófeát, de az év elején még nagyon nem úgy nézett ki, hogy Varga Dénesék emelik magasba a rangos serleget, hiszen a csoportkörben az olaszok egy kiábrándító 10-5-ös vereséggel küldték haza csapatunkat. A következő bresciai meccsre 2021 őszén került sor, itt jártunk a legközelebb a sikerhez, ám a hajrában 8-8-ra kiegyenlítettek. Egy évvel később szintén a csoportkörben találkozott a két rivális, és ismét kétszer annyi gólt lőttek a hazaiak, mint a magyar együttes, amely ekkor 8-4-re kapott ki. Persze, vannak jó emlékeink is az egymás elleni csatákról, hiszen a Komjádiban, valamint a BL elődöntőjében és a bronzmeccsén is nyertünk már ellenük (a borítóképen Német Toni öröme 2022-ben 14-12-re megnyert csatán), de idegenben ez valahogy soha nem sikerült.
NAGY LÉPÉST TEHETÜNK A FINAL FOUR FELÉ
Korai még továbbjutásról beszélni, de tény, hogy az első forduló után az FTC és a Barceloneta áll négyes döntőt érő helyeken, hiszen a spanyolok 12-8-ra nyerni tudtak a Brescia ellen hazai medencében. Egy esetleges Fradi-sikerrel máris leszakíthatnánk magunkról az olaszokat, emellett pedig reménykedhetünk egy pontosztozkodásban a csoport másik meccsén, Athénban.
LEN FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Negyeddöntős csoportkör, 2. forduló – 2024.03.20. szerda 20:00
Olaszország, Brescia Piscina Di Mompiano
AN BRESCIA (olasz) – FTC-TELEKOM (magyar)
Élő közvetítés: m4sport.hu, LEN Tv
16-12-re kikaptunk a BVSC-től az utánpótlás torna döntőjében, így az FTC-Telekom nem tudott címet védeni.
Parázs hangulatú bajnoki rangadót nyert meg 19-15-re az FTC-Telekom a Honvéd otthonában.
A Pro Recco elleni vereség után az Eger elleni győzelemmel vett új lendületet az FTC-Telekom.
Pénteken indul a bajnokság középszakasza, az FTC-Telekom az Egert fogadja a Népligetben.
BL-címvédő férfi vízilabdacsapatunk 13–9-re kikapott az olasz Pro Reccótól a negyeddöntős csoportkörben.
13-9-re kikaptak férfi pólósaink olasz riválisuktól a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportkörében.
Jansik Szilárd és Lakatos Csongor egy extrém pilates órán vett részt - VIDEÓ!
2028-ig írt alá BL-címvédő csapatunk magyar magja - Fekete, Jansik, Manhercz, Molnár, Vámos, Vigvári, Vismeg.