2019. november 21.
Megtörtük a Pro Recco közel hatéves sorozatát
Döntetlennel végződött a Pro Recco és az FTC-Telekom Waterpolo csúcsrangadója a Bajnokok Ligájában.

Sokszor előfordul, hogy egy csúcsrangadónak kikiáltott mérkőzéstől nem azt kapjuk, amit előzetesen várunk, mert a világ legjobbjait felvonultató csapatok túltaktikázzák magukat, esetenként óvatosabbak, vagy nem pörögnek fel a kellő fordulatszámra. Ezúttal azonban nem kellett csalódnunk. Sőt! A Pro Recco és a Ferencváros csatájában mindent megkaptunk, amit csak lehet egy vízilabda meccstől. Többszöri fordítás, csavargól és félpályás találat, valamint elmaradt ötméteres az utolsó másodpercben. De akkor nézzük sorban.

Csordultig megtelt lelátók előtt kezdődött el a BL-rekordgyőztese és a címvédő összecsapása Bolognában, ahol a hazaiak ragadták magukhoz a kezdeményezést. A Fradi azonban végig tapadt ellenfelére és háromszor is kiegyenlített az első negyedben. Előbb Varga Dénes ötméteresből (1-1), majd Zalánki Gergő és Giannis Fountoulis emberelőnyből (2-2, 3-3). A következő percek nagyon rosszul alakultak számunkra, hiszen hiába lőtt csapatkapitányunk az olasz kapus feje fölé, 7-4-re elhúzott a Recco. Aleksandar Ivovic és Filip Filipovic is duplázni tudott, a szerb klasszis ráadásul két bámulatos góllal, hiszen előbb gyönyörűen ejtett Vogel Soma fölött a kapunkba, majd hatalmas bombát zúdított a sarokba. Mindeközben Fountoulis oldalhálót lőtt számára kicsit idegen helyről, rosszkéz oldalról, míg Varga a kapu fölé emelt. Félő volt, hogy nem találjuk meg a ritmust, ám Nikola Jaksic ötméterest harcolt ki, amit Varga értékesített (7-5), majd a másik oldalon Vogel Soma büntetőt védett! Szerb bekkünk csökkentette tovább a lemaradást, miután majdnem leszakították a fejét, belasszózta a labdát a sarokba (7-6). A negyed utolsó másodperceiben jött a slusszpoén! Pohl Zoltán kapta labdát a félpályánál és senkitől sem zavartatva még a dudaszó megszólalása előtt kilőtte a bal alsó sarkot. Nem volt védhetetlen lövés, ám a kapus előtt pont úgy csúszott meg a labda a vízen, hogy azt nem tudta kiütni. A legjobb pillanatban, a nagyszünet előtt egyenlítettünk ki, ledolgozva háromgólos hátrányunkat (7-7).

Hogy ez mennyire volt fontos, azt a következő percekben láthattuk, ugyanis a Pro Recco három helyzetet is elpuskázott, vagy azt is mondhatjuk, hogy Vogel Soma védett parádésan, míg elől a Fountoulis-Vámos-Varga hármas góljaival 10-7-re sikerült ellépnünk. Síri csend lett az uszodában, amit tetézett csapatkapitányunk pazar csavarása centerből és az, hogy összességében egy 6-0-s sorozatot produkált a Ferencváros. Ebbe egy kicsit elfáradtak Varga Zsolt tanítványai, akiknek nem sikerült közé tenni a négygólos előnyt, a hazaiak pedig a szurkolók folyamatosan erősödő buzdítására felzárkóztak 11-10-re az utolsó játékrész előtt. Jöhetett a hajrá, amiben hiába vezettünk 12-10-nél és 13-11-nél is kettővel, nem tudtuk bebiztosítani a győzelmet. Két perccel a vége előtt Ivovic kiegyenlített 13-13-ra, de a hatalmas nyomás ellenére kivédekeztük a próbálkozásaikat.  Az utolsó támadást mi vezethettük az olasz szurkolók hatalmas füttykoncertjében, de a fülsüketítő hangzavar nem a Fradit zavarta meg, hanem a játékvezetőket, akik elfelejtettek alkalmazni egy szabályt. Vámos Márton szabaddobását Francesco Di Fulvio nem engedte elvégezni, akit kiállítottak, viszont a meccs utolsó percében ilyenkor ötméterest kellett volna ítélni. Az FTC kispadja ezzel tisztában is volt, így Varga Zsolton, Madaras Norberten és Német Tonin át jogosan követelte mindenki a büntetőt, amit végül nem kapott meg a címvédő, hiába tartottunk rövid továbbképzést. A bírók lepörgették a hátralévő két másodpercet, így 13-13-as döntetlennel ért véget a végig izgalmas csúcsrangadó.

A Ferencváros nagyon közel járt az idegenbeli bravúrhoz, de az egy ponttal sem lehet elégedetlen, hiszen a remek teljesítménye után továbbra is veretlenül vezeti BL-csoportját öt forduló után. Ráadásul csapatunk elmondhatja magáról azt is, hogy megszakította a Pro Recco közel hat éves, 33 győzelmet számláló sorozatát! Az olaszokkal 2014. január 8-án fordult elő legutóbb, hogy nem nyerték meg hazai Bajnokok Ligája meccsüket. Ki nem találnák, hogy ki volt a Primorje Rijeka legjobbja... Varga Dénes, aki ahogy akkor, úgy most is fantasztikus megoldásokat mutatott be a világválogatottnak is beillő Recco otthonában.

LEN FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Csoportkör 5. forduló, 2019.11.20., szerda

Olaszország, Bologna

PRO RECCO – FTC-TELEKOM WATERPOLO 13-13 (3-3, 4-4, 3-4, 3-2)

Gólszerzőink: Varga 4, Zalánki 2, Jaksic 2, Fountoulis 2, Vámos, Pohl, Constantin-Bicari 1-1

Cikkajánló

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

Tökéletes évet zárhatunk a Brescia ellen

A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.

Megnyertük a veretlenek csatáját

Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.

2025 utolsó bajnokijára készülünk

A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.

Nagyszerű győzelemmel őriztük meg hibátlan mérlegünket

A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.

Bombaerős második félidővel győztük le az Egert

7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.

Dupla bajnoki rangadó a Komjádiban

November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin