2021. június 7.
Megvan a Fradi jövő évi kerete! BL-győztes is érkezik
Új és távozó játékosokat jelentett be az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata – VIDEÓ!

Egy történelmi győzelemmel kezdte a 2020/21-es szezont az FTC-Telekom Waterpolo férfi vízilabdacsapata, amely a Magyar Kupa négyes döntőjében egy drámai fináléban a Szolnok legyőzésével hódította el zsinórban 10. trófeáját. Ráadásul ez világszinten is kiemelkedő tett volt, ugyanis a Ferencváros hazai és nemzetközi szinten sem talált legyőzőre 2018 és 2020 között.

A koronavírus-járvány azonban csapatunkat sem kerülte el, és a szezon további részében is alaposan meg kellett küzdenünk betegségekkel és sérülésekkel. Ez ahhoz vezetett, hogy a szakmai stáb jóformán csak a szezon döntő szakaszához érve tudott teljes létszámmal dolgozni. Ennek kárát a bajnokság látta, ahol nem sikerült fináléba jutni, pedig az OSC elleni elődöntős párharcban nagyon közel volt ahhoz a Ferencváros, hogy csodát tegyen. A gyógyírt a Bajnokok Ligája jelentette, ahol a belgrádi nyolcas döntőben Varga Dénesék elképesztő küzdelemben és nagy csatában ezüstérmesek lett. Ez azonban egy megnyert ezüstérem volt attól a csapattól, amely ebben az összeállításban a június 5-i belgárdi estén ugrott utoljára vízbe.

A keret a következő szezonra ugyanis alaposan átalakul, hiszen most hét meghatározó vízilabdázó is távozik az FTC-ből. Máshol folytatja pályafutását Nikola Jaksic, Sedlmayer Tamás és Gárdonyi András, akik mindent megnyertek a Ferencvárossal és részesei voltak a csapat sikerkorszakának. A BL-győztes Mezei Tamás és az Európai Szuperkupát, illetve Magyar Kupát nyerő Giannis Fountoulis, Nicolas Constantin-Bicari és Zalánki Gergő is eligazol.

Az FTC-Telekom Waterpolo csapatához hat új játékos csatlakozik, három-három légiós és magyar pólós.

A legismertebb név közülük Nemanja Ubovic, aki korábban játszott a magyar OB I-ben az OSC színeiben, úgyhogy jól ismeri a közeget. A szerb válogatott center többek között Bajnokok Ligáját és Európai Szuperkupát nyert a Barceloneta csapatával, az elmúlt szezonban pedig a spanyol Sabadellt erősítette.

A Fradiba igazol az orosz válogatott egyik szupertehetsége, a 24 éves Daniil Merkulov. A több poszton is bevehető vízilabdázó az elmúlt években a Jug Dubrovnikban játszott, a horvát együttessel pedig bajnoki címet ünnepelhetett és 2019-ben és 2021-ben is eljutott a Bajnokok Ligája nyolcas döntőjéig. Olasz balkezes játékossal erősödik az FTC kerete, ugyanis a kétszeres Euro Kupa-győztes Luca Damonte is csapatunkban folytatja a következő szezontól. Mellettük három magyar tehetséget sikerült leigazolnunk.

Már a tavalyi két érkező, Vigvári Vendel és Fekete Gergő is azt mutatta, hogy csapatunk szeretne a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetni a fiatal magyar játékosok szerepeltetésére, ezt az utat pedig tovább akarjuk folytatni. Molnár Erik az UVSE csapatának egyik kiemelkedő tehetsége volt az elmúlt két szezonban. A 2003-as születésű univerzális játékos az ifjúsági bajnokság mellett a felnőtt mezőnyben szerzett rengeteg tapasztalatot együttesével. Ugyanezt elmondhatja magáról Gábor Lőrinc, aki a KSI-től érkezik az FTC-be. Mindketten U17-es Európa-bajnoki bronzérmet szereztek 2019-ben. Kapusposztra Szakonyi Dánielt igazoltuk a BVSC csapatából, ahol az elmúlt szezonban megmutatta, hogy rendkívüli képességekkel rendelkezik és fantasztikus védésekkel tudja segíteni együttesét. Többek között neki is köszönhető, hogy a zuglóiak hosszú évek után ismét bejutottak a bajnokság legjobb négy csapata közé.

Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatának végleges kerete a 2021/2022-es szezonra:
Kapusok: Szakonyi Dániel, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Daniil Merkulov, Fekete Gergő, Gábor Lőrinc, Jansik Szilárd, Luca Damonte, Molnár Erik, Nemanja Ubovic, Német Toni, Nyíri Balázs, Pohl Zoltán, Vámos Márton, Varga Dénes, Vigvári Vendel
Vezetőedző: Varga Zsolt
Másodedző: Nyéki Balázs

Cikkajánló

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

Tökéletes évet zárhatunk a Brescia ellen

A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.

Megnyertük a veretlenek csatáját

Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.

2025 utolsó bajnokijára készülünk

A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.

Nagyszerű győzelemmel őriztük meg hibátlan mérlegünket

A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.

Bombaerős második félidővel győztük le az Egert

7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.

Dupla bajnoki rangadó a Komjádiban

November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin