2025. szeptember 21.
Megvannak a címvédő FTC ellenfelei a BL-ben
A Primorac Kotor és a Brescia jutott be a selejtezőből a férfi pólósaink Bajnokok Ligája csoportjába.

Teljessé vált a férfi vízilabda Bajnokok Ligája-főtáblás mezőny, miután a hétvégén lezajlott a selejtező, ahol eldőlt, hogy a címvédő FTC-Telekom mely csapatokkal játszik majd a csoportkörben:

FTC, Oradea, Primorac Kotor, Brescia

Azt már korábban kisorsolták, hogy a nagyváradi együttes lesz az egyik ellenfelünk, most pedig csatlakozott a kvartetthez Edoardo Di Somma korábbi klubja a Brescia, amellyel mindig nagy csatákat vívunk. Így volt ez a 2023/24-es idényben is, amikor Olaszországban 11-9-re tudtunk nyerni, míg otthon 9-8-as sikert arattunk az FTC 125. születésnapján.

A selejtező A-csoportjának utolsó mérkőzésén ki-ki rangadó döntött az első két továbbjutó helyről a Primorac Kotor és a Novi Beograd között. Óriási küzdelemben végül ötméterespárbajban győzte le az előző szezon BL-ezüstérmesét a montenegrói együttes, amely így a Fradival találkozik majd, míg a szerbek a Pro Recco csoportjába kerültek. A Kotorral legutóbb 2017-ben az Euro Kupában néztünk szembe egymással és 13-10-re nyerni tudtunk a Népligetben.

KÉT MAGYAR CSAPAT A BL-BEN

Ezzel kialakult tehát a legrangosabb európai kupasorozat négy csoportja, ahonnan az első két helyezettek jutnak majd be a negyeddöntős körbe. Sikerrel vette a kvalifikációt a Vasas, amely csoportját megnyerve az A-jelű négyesben szerepel majd.

FÉRFI VÍZILABDA BL-FŐTÁBLÁS CSOPORTOK

A-CSOPORT: Olympiakosz, Radnicski Kragujevac, Vasas, Mladost Zagreb

B-CSOPORT: Pro Recco, Jadran Split, Jadran Herceg Novi, Novi Beograd

C-CSOPORT: FTC-Telekom, Oradea, Primorac Kotor, Brescia

D-CSOPORT: Barceloneta, Marseille, Waspo Hannover, Sabadell

(dőlt betűvel a selejtezőből érkező csapatok)

A KOMJÁDIBAN KEZDÜNK OKTÓBER 15-ÉN

Nyéki Balázs együttesének felváltva lesz hazai és idegenbeli meccse. Az október 8-án sorra kerülő FTC-Pro Recco Európai Szuperkupa-döntő után egy héttel elrajtol a Bajnokok Ligája csoportköre, aminek az első fordulójában a nagyváradiakat fogadjuk a Császár-Komjádi Sportuszodában. Az első öt játéknap lezajlik idén, míg a zárófordulót a januári Európa-bajnokság után rendezik február 10-én.  

BL-CSOPORTKÖR PROGRAMJA

1. forduló – 2025. október 15., 18:30 | FTC-Telekom – CSM Oradea

2. forduló – 2025. október 29., 20:30 | AN Brescia – FTC-Telekom

3. forduló – 2025. november 12., 20:30 | FTC-Telekom – Primorac Kotor

4. forduló – 2025. november 18., 18:30 | CSM Oradea – FTC-Telekom

5. forduló – 2025. december 2., 20:30 | FTC-Telekom – AN Brescia

6. forduló – 2026. február 10., 20:00 | Primorac Kotor – FTC-Telekom

Cikkajánló

Nyéki Balázs: „Ez a sport része, fel kell állni belőle”

Vezetőedzőnk higgadtan értékelte a Brescia ellen elveszített BL-találkozót - VIDEÓ!

Közel négy év után kikaptunk a Komjádiban

Megszakadt az FTC nagy sorozata, miután ötméterespárbajban alulmaradt a Bresciával szemben a BL-ben.

Tökéletes évet zárhatunk a Brescia ellen

A csoportelsőséget is megszerezhetik a Bajnokok Ligájában férfi pólósaink az év utolsó mérkőzésén.

Megnyertük a veretlenek csatáját

Jól hangoltunk a Brescia elleni évzáróra, és a BVSC 16-7-es legyőzésével megőriztük a tabella első helyét.

2025 utolsó bajnokijára készülünk

A december 2-i évzáró FTC-Brescia BL-rangadó előtt még a BVSC-t fogadják férfi pólósaink.

Nagyszerű győzelemmel őriztük meg hibátlan mérlegünket

A kupadöntőhöz képest jóval simábban, 16-9-re nyertek férfi pólósaink a Honvéd ellen a bajnokságban.

Bombaerős második félidővel győztük le az Egert

7-7 után egy 10-1-es rohammal bedarálták riválisukat női pólósaink a bajnokságban, és őrzik első helyüket.

Dupla bajnoki rangadó a Komjádiban

November 22-én egymás után játszanak pólósaink: a nők az Egert, a férfiak a Honvédot fogadják.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin